Led Blogbejegyzései
Blogok:10

Szinte Szégyenlem Már Magam

Led - Szinte Szégyenlem Már Magam
2013-06-16 17:55:03
Ezer éve nem írtam és már napok óta érzem, hogy annyi minden lenne, amit felszabadíthatnék azzal, hogy egyszerûen kiírom magamból.
Na nem, nem ezért szégyenlem magam, sokkal inkább azért, mert "végre jól vagyok és pont!"... Egészen egyszerûen kerekké vált a világom az elmúlt fél évben. Persze egyedül vagyok a fiaimmal, de miután novemberben egy rapid remény után annyira kiborultam (újra, megint...), hogy erõnek erejével küzdöttem, hogy ez ne fordulhasson elõmég egyszer. Aztán ebben a rendrakásban eszembe jutott egy számomra mindig is kedves mondás, nevezetesen a "Boldog akarsz lenni? Legyél!" :) Egy két nap alatt befejezõdött a hurrikán a lelkemben. Nem keresek nem randizok. Nem nyomorgok itthon, hogy megint átdobtak a palánkon. Igyekszem vegyes programokkal lefoglalni magam, a családommal és a fiaimmal, amennyiben nem vagyok nekik épp vér ciki :D
Rájöttem, hogy szinte ugyanannyi elõnye van annak, hogy hárman vagyunk, mint annak, ha négyen lennénk.
Nyilván benne rejtezik a veszély, hogy minél tovább marad ez így, annál nehezebb lesz összefésülni valakivel majdan az életünket.
Amitõl viszont még mindig összerándul a gyomrom az az, hogy "milyen jó fej vagyok", mennyire jó velem beszélgetni, milyen racionálisan látom a dolgokat és milyen jó tippeket adok, ami alkalmas pillanatban naaaaagyon hasznos.
Senkinek nem tûnik fel, hogy ivarérett, felnõtt nõ vagyok? ;)
Akinek feltûnt (ik), nem vállalt fel és talán sosem fog, de szinte élvezem látni, hogy mennyire kiborul minden egyes alkalommal, amikor a szeme sarkából konstatálja, hogy jól érzem magam egy-egy buliban nélküle is...
Megértem én, hiszen fiatal(abb), független srác, amolyan anya fiacskája és a kedves mama lábon hordana ki két agyhalált, ha megneszelné a tényeket. :D Mindeközben elszórakoztat azzal, hogy közös társaságban, úgy viselkedik velem, mint akitõl elvettem a játékát, ami persze legyezi a hiúságomat, de már nem elég ahhoz, hogy akarjak vele lenni.
A nagyobbik fiam kezdi a gimnáziumot szeptemberben, és én mást sem tehetek, mint bízom benne, hogy helyt fog állni! <3
A nyarat teletûzdeltem 2-3 napos kiruccanásokkal, hogy fel tudjak(unk) töltõdni és már alig várom az elsõt... Izgalmas lesz.
Ti mit terveztek a nyárra?

Szóval nosza rajta legyen nyár!



[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Plágium :)

Led - Plágium :)
2012-07-29 10:39:00
Az alábbi irományt a neten leltem és szerintem tökéletesen fogalmazza meg, mit is jelent nekem anyának lenni. Gondoltam megosztom Veletek is. Íme:

"Kétféle Nõ létezik, az amelyik már szült gyereket és az amelyik még nem. Amíg az utóbbiak táborába tartozol hajlamos vagy egy túl idealizált képet alkotni, a terhességrõl, a szülésrõl és az azt követõ babázós évekrõl. Mondhat neked bárki bármit, nincs az a panaszáradat álmatlan éjszakákról, hasfájásról, és kibújó fogacskákról, ami megingathat a hitedben, hogy anyának lenni csodálatos, és ez így is van jól.

Mert tényleg így van, anyának lenni a legfantasztikusabb dolog a világon!

-Én is úgy képzeltem, hogy majd amikor a csemetémet a keblemre ölelem egy csodálatosan könnyû szülés után, arcunkon dicsõült mosollyal várjuk a látogatókat, fogadjuk a gratulációkat.

-Úgy hittem , hogy végre eljött az én idõm, nincs többé munkahely, nincs többé fõnök, én osztom be az idõmet és én diktálom a feltételeket.

-Hittem, hogy egésznap úszkálunk a baba illatú felhõtlen boldogságban, hogy az életünk nem lesz más csak móka és kacagás, nagyokat alszunk majd együtt, és milyen jó lesz, hogy sétálhatunk a friss levegõn, kihúzott derékkal, lobogó hajjal, vidáman kacarászó szememfényét magam elõtt tolva. Ilyen és ehhez hasonló ábrándjaim voltak. A valóságban egy kicsit másképp alakulnak a dolgok…

-A gyermek világrajövetele nem olyan, mint a filmekben, persze vannak szerencsés kivételek. Vérrel, verejtékkel megszülöd, hirtelen anyává válsz, rájössz, milyen kevés is volt az a 9 hónap, a fölborult hormonjaid pedig egy bizonytalan bõgõmasinává változtatnak. Amint meglátod, megérinted, megszagolod, az életed soha többé nem lesz a régi, a magabiztosságod oda, az élet örök aggódássá válik.

-A babaillatú boldogságban csak neked lesz furcsa szagod, nem gyõzöd cserélni a ruhád, ami a vissza büfizett anyatejtõl illatozik, a kakis pelenkákról ne is beszéljünk, ami a gyermek korának elõre haladtával egyre büdösebb…

- Az élet egy örökös körforgássá válik evés, alvás, fürdetés! De ez téged nem érint, ezeknek az élvezeteknek búcsút inthetsz, legfõképp az alvásnak.

-Az hogy te diktálod a feltételeket nem igaz, itt a fõnököd. Igaz, hogy még nem beszél és 10 kg alatt van, mégis jobban tudja érvényesíteni az akaratát, mint bárki a világon. Itt nincs se szabadság, se felmondási idõ, és tuti, hogy innen nyugdíjba se mehetsz!

-Sétálni visszont sétálhatsz: hóban, fagyban, zivatarban! A derekadat egy idõ után már úgysem fogod érezni, leszakad a sok gyerek- és babakocsicipeléstõl. A hajad - már ami meg maradt, - garantáltan nem fog lobogni, kiengedni se fogod , annak is örülsz majd, ha egy héten egyszer meg tudod mosni.

-Mindezek ellenére nincs az az áldozat, amit meg nem tennél érte, miatta bármekkora erõfeszítésekre képes leszel , és este, amikor nézed ahogy alszik, rájössz hogy mégis úgy van, ahogy hitted: ANYÁNAK LENNI CSODÁLATOS!!!!!!!!! :)"

-nicci-

Nincs hozzáfûzni valóm :)
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(3)

___________________________________________________

Értetlenül...

Led - Értetlenül...
2012-07-26 18:17:17
Biztos ezerszer lerágott csont, ami most a legjobban foglalkoztat, de persze megint túl egy sikertelen randin.
Persze már nem a tény háborít fel, hogy nem sikerült és egész õszintén kudarcnak sem tekintem, mint az elején oly gyakran. Egyszerûen csak azt nem tudom, ha egy eldöntendõ kérdés hangzik el, miért olyan nehéz válaszolni? Legyen bármi is a válasz.
Ennek egy súlyosbított formája, amikor randi lebeszélve, lázas készülõdés, lelkemben pici reménnyel és még csak fel sem hív, hogy nem jön el. Õszintén mondom- mivel az elsõ találkozás elõtt nem válik személlyé valaki, egyszerûen csak valamiféle összerezgés van-, hogy nem érdekel miért alakult úgy, hogy egy kellemes indítás után megpattan, de a nem az azért járna. :)
Talán azt hiszik, ha megmondják a tuttit dugánkba dõlünk? Ennél több is vészett Mohácsnál :D
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(9)

___________________________________________________

Szenvedek Még Néha

Led - Szenvedek Még Néha
2012-07-16 22:26:45
Napok óta foglalkoztat, hogy írjak-e errõl, de miután elolvastam egy blogot, ami az írás miértjét feszegette,-nem elõször- megfogalmaztam magamban, hogy én miért blogolok.
Újra és újra arra jutok, hogy azért, hogy eláruljak magamról olyan dolgokat, amiket nem árt az elsõ randi elõtt tudni és nem feltétlen írnám be a "magamról" rovatba :)
A téma pedig a fiaim édesapjával kapcsolatos.
Az a tapasztalatom, hogy sok férfi megretten, vagy idióta mód sajnálkozik - hiszen mit sem tudhatott róla-, ha megtudja, hogy özvegy vagyok és mentem lesz egy alig észrevehetõ távolságtartás bennük irányomban, amit sose értek és igyekszem minden alkalommal elmondani, amikor ez elõjön, hogy próbálja meg a tényt, tényként kezelni, és higgye el, hogy ezzel neki annyi a dolga, hogy a mi gyászunkat tiszteletben tartja. Nincs kivel versenyezni, és bátran állíthatom nem is kell!
A fiaim édesapja jó, mindenféle extra jelzõ nélkül JÓ ember volt (másképp nem is bírta volna velem annyi éven át :) ), igyekszem Õt a fiaim emlékében a lehetõségekhez mérten méltóképpen megõrizni, de azt hiszem ez nem lépi túl az "egészséges" határt. Nem tömjénezzük Õt, igyekszünk a hülyeségeivel, a mindennapi dolgaival együtt megemlékezni róla, amikor szóba kerül. Ha valaki látná és/vagy tudná, mennyi mindent kell megtennem sokszor egyedül a fiaimért, a házunkért, a mindennapi életünkért, biztos nem így nyitna egy levélben: "Szép a szád. Leszopsz?" - bocsánat, mindezt ékezetek és írásjelek és shift nélkül. :)
Szóval amikor azt mondom, hogy nem akarok felelõtlenül mindenféle egy éjszakás szerelmeket, azt egy kicsit az Apa nélkül felcseperedõ fiaim miatt is mondom, túl azon, hogy méltatlannak érzem , mind a magam, mind hölgytársaim nevében. Korrekt, de méltatlan.
A fiaim, akik elõtt nincs férfikép, akire felnézhetnének, biztosan rosszul tûrnék, ha az én erõs anyaképem is meginogna. Nem akarom, hogy nekik kelljen a suliban azért laposra verniük a srácokat, mert lekurváznak és ezt õk még személyes sértésnek vennék, és tulajdonképpen rendjén is van ez így... Én is megcsapnám, azt, aki a családomat bántja. Szóval az özvegységem ténye összetettebb azért egy kicsit a ténynél, de nem hiszem hogy a mai férfi társadalom ilyen félõs lenne...
A legrosszabb az egészben mégis az, hogy tudom ,hogy a fiaim apa nélkül nõnek fel és hiteles szülõ tudok-e maradni a szemükben a mai világban... Rettegek attól, hogy illenék elmenni valahová nyaralni és/vagy kirándulni, ahol mást sem hall meg egyikünk füle sem, mint az "Apa, emelj fel", "Apa, dobj el a vízben...", vagy az "Apa fújd fel a matracot..." és ilyenkor mindig eszembe jut annak idején mennyit morogtam, hogy pl. szombat délelõtt nem volt még levágva a fû és ilyenkor oda tudnék szólni a párjukra nyávogó nõkre, hogy vedd észre mennyire lényegtelen baromság, az amiért éppen nyafogsz.
Nyáron nehezebb, vagy talán csak mivel többet vagyunk családok közt a szabadban, jobban megvisel. Persze megsajdulna a lelkem akkor is, ha a majdani párom is velünk lenne, de akkor ez a sajgás nem lenne más, mint a múlt egy pillanata, hiszen a fiúk már követelnék is : GYERE VELÜNK FOCIZNI! :) és mér csak arra tudnék figyelni, hogy vajon a fényképezõ gépet betettem-e és ha igen, elhoztam-e a töltött akkumulátort ;)
Így egyszerûen csak kimegyek velük a strandra, és igyekszem annyira jó lenni, és party arc amennyire csak az erõmbõl telik, hogy legyenek klassz emlékeik is ezekbõl a fontos évekbõl.
Úgyhogy innen üzenném minden szexmachine-nak (aki a keresztnevem tudta nélkül is megdugna- persze nálam :D ), hogy ne vegyék személyes sértésnek, hogy már-már ellenállhatatlan ajánlataikat idõnként visszadobom, hiszen ebben semmi rátartiság, gõg, vagy pökhendiség nincs, csak méltatlannak érzem.
Amikor ezektõl az emberekrõl megkérdem, hogy az édesanyjukról mi lenne a véleményük, ha hasonló helyzetben jöttek mentek volna az ágyukban a férfiak, kivétel nélkül mind megsértõdnek és miután elhordtak mindennek, eltûnnek, pedig lássuk be ÕK IS VOLTAK 10 ÉVES KISFIÚK :)
Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenben magam elé helyezem õket, de igen több esetben tekintettel kell legyek rájuk is. Mellékszereplõi az életemnek - saját monológokkal ;)
Talán sikerült kicsit rávilágítanom mit takar számomra a méltatlan, ebben a világban...
Talán.
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(1)

___________________________________________________

Tükör által Homályosan...

Led - Tükör által Homályosan...
2012-07-15 20:31:25
Hiszem, hogy minden ember aki ideig-óráig része az életünknek akkor és ott tükröt tart elénk. Sokszor csorba, sokszor torz, de mindenképpen tükrözõdése annak akik akkor, adott pillanatban mi magunk vagyunk. Amit adunk, vagy adni tudunk magunkból.
Remek önismereti dolog felfedezni a másik reakciójában a sajátunkat és tudni kezelni, vagy ami még jobb változtatni rajta.
Sokat gondolkodom azon, hogy ilyenkor hol van az a pont amikor már feladom magam és hátrányomra, vagy káromra változom. Persze amikor az ember nagyon akar valakit hajlamos azt hinni, hogy a kedvéért ez is meg az is menni fog és sajnos sokszor már csak késõn jövök rá, hogy magamnak hazudtam a legnagyobbat, amikor a kedvéért azt hittem menni fog.
Kicsit hasonlatos ez ahhoz, mint amikor egy elsõ, vak-randira megy az ember lánya :)
Pl. én a hétköznapokban sportosan öltözködöm, kényelmesen, praktikusan, vagy nevezzük bár akárhogy... Persze idõnként jól esik dögösen kicsípni magam, sminket vinni fel, bizsukat hordani, de nem ez a jellemzõ egy egyszerû keddi napon :)
Amikor elsõ randira megyek többször igyekszem a férfi által sugalmazott stílust magamra ölteni és végtelenül figyelni akár a legapróbb részletre is, hiszen tetszeni szeretnék. (Van-e nõ, aki nem? :) )
Ugyanakkor hazafelé a kocsiban mindig rá kell jöjjek ez nem én voltam. Egyszer egy férfi barátom azt mondta, ne legyen emiatt lelkiismeret-furdalásom (bár nem is ez a jó szó rá) , hiszen valójában mindenkinek kellemetlen a reggeli szájszaga (hacsak ki nem "szökött" fogat mosni és / vagy nem tart rágót az éjjeli szekrényén) mégsem ezzel nyitjuk az ismerkedést elsõ lépésben.
Szóval amikor kezdõdik egymás megismerése helytelen-e, ha be-be szúrunk egy-két realitást, vagy hagyni kell, hogy egy esetleg homályos, torz tükörben lásson meg a másik?
Az az igazság, hogy sokszor kaptam már sikító-frászt az "imádok utazni, színházba, moziba járni" és hogy a klasszikus se maradjon ki "beszélgetni egy jó pohár száraz vörös mellett" regektõl.
Javítsatok ki, ha tévedek, de andalogni, mondjuk az olasz tengerparton egy kellemes parton elfogyasztott vacsora után, amikor a háttérbõl kellemes bossanova szól szinte bárkivel kellemes lehet, márcsak a "díszlet" miatt is, és nyilván ha mindig mindenki színházba járna (AMIT IMÁD), nem zárnának be annyi teátrumot anyagi okok miatt. Én is szeretek színházba járni, és szeretném a gyerekeimben is elültetni az erre való igényt, de még így sem több ez évente 8-10 esténél. Ha ezt is és a mondjuk 2 utazást ( a mai gazdaság helyzettel kalkulálva - és akkor lehet sokat is saccoltam) összeadjuk sem több évente 24 napról beszélünk. Mi van a maradék 341 napban?
Munka, hajtás csekktõl csekkeig, lakáshitel (a szerencsésebbjének), gyermeknevelés. Ezért én sokkal jobban örülnék a ködösítés helyett valami gyakorlatias, felelõsségteljes bemutatkozásnak, hiszen magam is ezt teszem, dacolva a veszéllyel, hogy a másik megfutamodik, de az egyik mottóm az életben : a legyen egyértelmû, ami nyilvánvaló :)
Jó lenne "színrõl-színre" látni végre...

Te hogy vagy ezzel? ;)
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(3)

___________________________________________________

(Z)ûrzavar

Led - (Z)ûrzavar
2012-07-10 21:14:14
Nagy vihar van a lelkemben.
Biztosan ismerõs, a jól van minden így, ahogy megadatott és a hol rontottam el, vagy ami még rosszabb a hol fogom elrontani kesze-kusza érzése.
Azt hiszem, hogy mostanság, jobb dolgom híján kicsit túlagyaltam magam :)

Nap, nap után azon tipródom, hogy hagyjam-e ezt az ismerkedõsdit a francba, hiszen úgyis mindent magamnak kell megoldjak - és hála az égnek meg is tudom -, vagy adjak esélyt egy jövõbeni kapcsolatnak, hátha mégis...

"Faltól-falig" cikáznak bennem a gondolatok, hogy mi legyen. Mivel van két kiskamasz fiam (nem a legáhítottabb életszakasz) így felelõtlenül nem vághatok bele semmibe - bármibe meg pláne nem :)
Szóval, persze többször felmerült a "karbantartói" pozíció is, mert hát ugye biológia is van a világon, de ehhez még egyszer sem éreztem elég merszet magamban, hogy gyakorlatiasan meg is valósítsam. Pedig lássuk be, csupa jót kap csak az ember lánya. Hiszen, ha valaki csak szeretõ, mindig szépen kipucolkodva találkozik a másikkal és csak a kellemes és élvezetes része marad a dolgoknak. A "vidd már le a szemetet" nem tartozik a szeretõi státusz körébe... Azt hiszem értitek mire gondolok, de én valahogy mégis óvakodom tõle.
Ugyanakkor nézzük a másik oldalt. Lassan 36 éves önálló nõként sem tudom magam a falutól (mindenki mindent tud, vagy tudni vél... ld. Város kontra vidék), vagy helyesebben a falu szájától függetleníteni. Nem mintha nem férne rám bármi, amivel épp bántanak, vagy bántani akarnak, de igyekszem tekintettel lenni a gyermekeimre, a szüleimre és a nagyszüleimre, hogy ne kelljen nekik vélt, vagy valós dolgaim miatt szégyenkezniük. A helyzet ott válik igazán faramucivá, amikor valakivel tényleg komolyan (vagy legalább félkomolyan) ismerkedés indul. Mivel a fiúkat sem akarom kitenni a "pasik jönnek, pasik mennek" õrületnek, így megfogadtam, hogy már csak azt a férfit fogom bemutatni nekik, aki nagy valószínûséggel huzamosabb ideig része lesz az életünknek. Kérdezem én, hogy kaphat valaki reális képet arról a gyakorló elmebajról, amiben sokszor élünk. A vitákról, a hisztikrõl pro és kontra egyaránt, ha nem áll módjában megélni ezt velem?
Jó, ok. Tegyük fel, hogy mindezen szélsõértékek ellenére elindul egy randizgatás (amit anyám nem különösebben támogat) és mégis sikerül összehangolódni, anyám ott tesz keresztbe, ahol tud, mert meggyõzõdése, hogy meg kéne találjam a boldogságot a gyerekeimben, meddig várható el egy korombeli tényleg komoly szándékú férfitól, hogy ezt tolerálja? (Többnyire az elején elvérzik a dolog :( )
Sokszor kilátástalannak és ami még rosszabb csak egy nemi szervnek érzem magam, ilyenkor kicsit feladom...

Most sincs ez másképp.

Utolért az életem és most belefáradtam futni elõle...

[Olvasd Tovább]
Kommentek:(3)

___________________________________________________

Város Kontra Vidék

Led - Város Kontra Vidék
2012-07-01 15:15:46
Sok esetben találom magam szemben a városban született és nevelkedett és a vidéken felcseperedett emberek közti igen jelentõs különbségekkel.
Persze nagyon sok tévképzet is él mindkét oldalon a másik mindennapi életével kapcsolatban mégis azt gondolom, hogy sok esetben áthidalhatatlan a két világ közti ellentét, ami nyilván abból adódik, hogy amíg felnõttünk és részei lettünk a társadalomnak egész más dolgokon szocializálódtunk.
Felnõtt létem legelején a nagy faluban dolgoztam (évekig) és reggelente metróval (kék metró teljes hosszában) utaztam a munkahelyemig. Már akkor (pedig közel nem voltam szociálisan ennyire érzékeny) a tekintetébõl megmondtam, utastársaim közül ki az aki nagy valószínûséggel bejáró vidéki. Szinte látom, ahogy felnevetsz, hogy persze a tehéntrágyás cipõjébõl... :)))
De nem :), sokkal inkább a nyílt tekintetébõl esetleg a mosolyából, ha mondjuk pár nap egymás után együtt utaztunk. A városi ember (akivel Isten látja lelkem semmi bajom) többnyire rideg és bizalmatlan. Mondhatjuk, igen, hogy ezek általánosságok és minden bizonnyal nem is igazak mindõjükre, de nem merném kinyilatkoztatni, ha nem magam tapasztalom ezt.
Egy kis faluban élek, ahol még elõre köszönünk az idõsebbnek, felsegítjük a lépcsõn, akkor is ha egyébként személyesen nem ismerjük. Ez most úgy hathat, mintha itt minden rózsás és végtelenül idilli lenne, persze ez sem igaz. Így írok egy pár dolgot a teljesség igénye nélkül pro és kontra, mit is jelent nekem itt élni:
Pro:
közvetlen, barátságos, gyerekeknek bandázós (sokszor késõ estig az utcákat bringával szelve), tejföl kölcsönkérõs, kulturált rendezett környezet (hiszen senki nem engedi meg magának azt a "szégyent", hogy szombat délutánra ne tegye rendbe a házát és annak környezetét :D, lehet szellõztetni, van net és a wifihez a router olcsóbb :D, a csapból folyik a víz, amivel megtöltjük a kertben álló medencét, tavasztól õszig van annyi madárcsicsergés 24 órában, hogy szinte örülünk a télnek
Kontra:
mindenki mindenkit ismer (ez ha csak eddig tartana a pro oldalon állna:) ) és elõszeretettel üti is az orrát a dolgába, na itt a kontra..., a boltok 6-ig legkésõbb bezárnak, és nincs non-stop, ugyanez szombaton délre igaz, hogy a vasárnapot, amikor a fû se nõ, ne is említsem..., a kert a ház és "körlet" rendbe tétele viszont annyi energiát emészt fel, hogy mire végére ér az ember lánya, eszébe se jutna bakancsot húzni, nekivágni egy kiadós túrának (tapasztalatból mondom, hogy mire lenyírom a füvet, lemetszem a rózsákat, kitakarítom a medencét és felsöpröm az udvart mér csak két dologra vágyom, 1 székre a seggem allá és egy jó hideg citromos sörre :) ) Eszembe se jut az - itt neten oly sokszor és elõszeretettel emlegetett "aktív élet"- :D
Aztán sokszor ülök itt (többnyire nem sörrel...) és nézem milyen szép lett. Ami persze 1-2 napig marad szép és aztán jön az egész elölrõl. ;)

Szóval nyilván mindenkinek van egy saját magában felállított pro/kontra listája, sokszor mégis meggyõzhetetlenek vagyunk, hogy a másik oldalon is lehet élni...
Kicsit olyan ez, mint amikor cseperedõ fiaimnak azt mondom:
"Szívem, a hülyék a vasút másik oldalán laknak..."
Az a probléma csak az a dologban, hogy onnan názve mi vagyunk a túloldal, de ezt a fiaim méééééég nem tudják... ;) - ráérnek még.
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(1)

___________________________________________________

Blogger. Blogger?

Led - Blogger. Blogger?
2012-06-29 18:47:31
Elkapott a szele... Hirtelen és megállíthatatlanul blogger lettem. Élvezem. Olyan kevés dolog van mostanában, ami ennyire fellelkesített volna.

Kimondhatatlanul élvezem, hogy nyíltan és egyszerûen csak csapkodjam a betûket egymás után és közben hagyjam, hogy mögé bújjon a teljes lényem, a lelkem legmélye.

Örülök, hogy belevágtam és egyre lelkesebben olvaslak Benneteket is. :)
Hát rajta, legalább itt merjünk megmutatkozni fékek nélkül és hátha lesz aki lelkünket látva kérdezi meg: "Van kedved, beszélgetni, ismerkedni velem?"
Ezekkel a kérdésekkel csak az a baj, hogyha épp nyûgös kedvemben talál, lehet elutasítom egyszerûen csak azért, mert épp nincs kedvem 243-szor elölrõl kezdeni, hogy "Igen. Szia! Edit vagyok, vidéken élek - de nem kútról hordom a vizet-...

Blogger lettem? ;)
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(1)

___________________________________________________

Valaki Mondja Meg...

Led - Valaki Mondja Meg...
2012-06-28 19:37:24
Valaki mondja meg a frankót végre. Elvégre tudnom kell miért lettem 3,5 éve egy óra alatt oooollllyyyyaaaannnn szerelmes...
Ezen az oldalon ránéztem egy teljesen egyszerû srác adatlapjára. Átlagos, semmi faxni :)
Elkezdtünk beszélgetni chatelni, mint az elején általában :)
Megegyeztünk, hogy találkozzunk, mert mégiscsak leegyszerûsíti a dolgokat a késõbbiekre nézve, ha valaki kilép a fénykép mögül és lesz hangja, illata, érintése... sorolhatnám, de úgyis tudjátok.
Eljött az este és én minden ellenérzésem, és meggyõzõdésem ellenére beleegyeztem, hogy ne semleges területen találkozzunk, hanem nála. Mindketten úgy véltük, hogy az elsõ randi egyébként is elég necces és többnyire mindkettõnket zavarta, hogy ilyenkor akarva-akaratlan is úgy érzi az ember, hogy mindenki õket bámulja.
Szóval az ajtó elõtt remegõ lábbal és a kötelezõ borral a kezemben (mégiscsak Õ fõzött :) ) azon rimánkodtam, hogy ne valami elmebeteg, perverz, szadista barom legyen. Kellemes férfi nyitott ajtót és nagyon szimpatikus és barátságos volt, már az elsõ pillanatban. (Lábremegés kinn maradt a teraszon) Kulturáltan és érdeklõdõn elbeszélgettünk, semmi dugáskényszer, vagy társkeresõ görcs :))) Amatõr fotóit nézegettem a falon míg Õ a borból töltött és amikor a hátam mögé állt afelõl sem maradt egy szemernyi kétségem sem, hogy kémiája is van a dolognak. Aki régen már olvasott "vacak" lányregényeket (édesapám csak 100 Ft-os pornónak hívja) az biztos emlékszik, hogy ..."és a nõ a nyakán érezte a férfi forró leheletét és tudta ez az a pillanat"... Hát így voltam ezzel én is, neki háttal az égre nézve rimánkodtam, hogy csókoljon meg, vagy megpördülök és én fogok támadni, pedig, mint tudjuk "úrinõ" kivárja a "vadászt". Megtörtént és én ebben a pillanatban vesztem el. Tudtam, hogy megvan az én emberem...
Nem történt semmi egyéb (nem aludtam nála), hazajöttem, és alig vártam, hogy jelentkezzen és hasonlóan intenzív érzelmi viharról számoljon be, mint, ami bennem dúlt. Aztán napokig semmi. Én már-már kezdtem a nyilvánvaló elmebaj apró jeleit felfedezni magamon, de persze nem léptem. Fene tudja ma már mire mentem volna vele. Meg is állapítottam, hogy ennyi járt és miután másodpercrõl másodpercre végigpörgettem magamban azt az estét, végtelen hálát éreztem, hiszen megbizonyosodtam, hogy a férjem után van még valaki kerek-e világon, aki ezt a fajta õrületet ki tudta váltani belõlem. Lehet, hogy ez furán hangzik, de aki élt már át hasonló veszteséget tudja mirõl beszélek. Amikor 30 évesen mentális sokk ért bármire megesküdtem volna, hogy jó-jó lesz valakim, mert az ember társas lény, de úgyse lesz olyan vadítóan nagy szerelem és tessék... Megtörtént.
Napok múlva jelentkezett, nagyon köszöni és mennyire jól érezte magát bla-bla-bla, persze madarat lehetett volna fogatni. Elkezdõdött egy valóságosabb ismerkedés, amit igazából ahhoz tudnék hasonlítani, mint amikor az állatok kerülgetik és szagolgatják egymást. Még mindig semmi szex... Hetek után kezdtem kényelmetlennek érezni a dolgot és finoman utaltam rá, hogy tán nem-e...
Valahogy sosem jött össze a dolog, mert vagy õ nem ért rá, vagy én nem tudtam elszökni az életembõl... Történt egy szép nap, hogy egész Taljándörögdig szöktem sátorral és némi alkohol egység elfogyasztása után felhívtam és egyenesen megkérdeztem, hogy lejönne-e nyomorogni velem a sátorba, persze épp nem volt jó neki és akkor megküldtem egy vékony sorral, amit itt most nem vezetnék fel, mert kimoderálnák. :))) Persze Õ nem tûnt el, továbbra is ügyelt arra, hogy én kéznél legyek... Persze nem tudtam nemet mondani neki és ugrottam minden szavára, de miután semmi nem történt pár csóktól eltekintve, így kifakadtam és a biológiáról kezdtem el felvilágosítani és arról, hogy az ember (bármily furcsa), a nõ egészséges bilológiai igényeirõl, mire kapaszkodjatok azt mondta, hogy ez a tempó neki gyors (jelzem akkor már 3,5 hónapja "szagolgattuk" egymást). Ledobta az agyam a szíjat és elküldtem, mert képtelen voltam tovább várni. Persze a legelsõ e-mailjét, amiben minden elérhetõségét megkaptam nem töröltem. (Nem lehessen tudni ezeknél a méheknél :) ) Aztán persze maradtak a baráti névnapi, születésnapi és karácsonyi sms-ek, váltva elsõként hol Õ, hol én. Együtt éltem egy sráccal, aki a már fent leírt beletörõdés volt valójában, de Õ nem ment ki a fejembõl. Elindult a vezérhangya "a mi lett volna ha" kántálással és nem hagyott nyugodni, ekkor egyszer ( amikor az villámcsapásos este óta már több, mint egy év eltelt) felhívtam. Úgy emlékszem nem beszéltem mellé és közöltem, röviden és egyszerûen, hogy nem megy ki a fejembõl mi lett volna ha... Mosolyogva (hallottam a hangján) és végtelenül kedvesen közölte, hogy most költözött össze a barátnõjével és végtelenül boldog, de persze kedves régi ismerõsként gondol rám és szívesen találkozik velem, fussunk össze a héten. Egy teljesen hibátlan napot töltöttünk együtt, valóban barátilag. Persze elmondtam, hogy én sem vagyok egyedül és ez szemlátomást megnyugtatta. Egy újabb év következett, amíg megint nem történt semmi, vezérhangya szabin... :)
Aztán amikor szembe mertem nézni a ténnyel, hogy a párom bár hibátlan nevelõapja a gyerekeimnek, de mégse az a társ akivel le akarom élni az életem, napokon belül újra egyedül maradtam(tunk). Mivel érzelmileg már hónapok óta nem voltam igazán benne a dologban, így le is tudtam békével zárni és aztán menetrendszerûen jött a para, hogy újra itt a rajtvonalon és kezdõdik elölrõl az egész "fényképesdi". Aztán úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó a nyaramat ezzel elszúrni és lelazultam. Ebben a baromi nyugalomban (volt idõm agyalni :) ) és újra jöttek a szavak, mi lett volna ha, persze ekkor már tudtam, hogy "jól" megvan a párjával mégsem akart a dübörgés alábbhagyni. Mivel tulajdonképpen vallom, hogy az embernek csak azt kell megbánnia, amit sose volt mersze megtenni, így egy forró nyári napon, a hatalmas árnyat adó fûzfám alól mosolyogva felhívtam és csak annyit mondtam: Egyedül vagyok és kérlek kezdj az információval, amit akarsz, majd letettem. Persze "sós" visszahívott és 3 órát beszéltünk telefonon, mire másnapra meginvitált, hogy töltsük együtt a napot. Nem tudtam hová tenni az invitálást, csak egy dologban voltam biztos, hogyha a gyerekeimre nincs aki vigyázzon, akkor nyakig elásom õket a kertben és este meg ki, ha megjöttem :) (csak viccelek, nehogy rám küldjétek a "gyivit" :))) ) Odafelé menet egyfolytában az járt a fejemben, hogy mi van, ha csak én ruháztam fel õt mindenféle csuda jelzõkkel és valójában nem az az ember vár majd a megbeszélt helyen akit én látni akarok. Nem így történt (sajnos, vagy hála Istennek magam sem tudtam eldönteni), de újra elindult az a mindent elsöprõ vihar a lelkemben. Hetente 1-1 napot együtt lófráltunk a városban, velem újra madarat lehetett volna fogatni, persze elmondta, hogy jól van a párjával, hogy vannak kisebb zavarok, de megoldják. Aztán miután már szinte rendszeressé váltak a találkozók és hosszas telefonbeszélgetések rákérdeztem (majd fél év után), hogy szerinte még mindig minden rendbe van-e. Ez konkrétan azután történt, hogy egy teljes napot töltöttünk a Vörösmarty téri adventi vásáron kettesben. (Semmi különösebb testiség, még csók sem, hiszen Õ nem szabad...) Azok az apró pillanatok, míg kisimította a hajam az arcomból, ahogy megigazítottam a tutyakját, egy két mély "szem-sóhaj" csere, de semmi más.Tudtam, hogyha gyõzni akarok, nem szabad nekem nyitnom, de eljött a pont, amikor nem állhattam meg, egyszerûen kihallatszott a fejembõl. Ekkor már biztosan láttam, hogy ami köztük van nem mûködik, hiszen sok esetben hívott engem a gondjával még az autóból, mielõtt hazaért volna, tehát velem osztotta meg õket és nálam ez egy kapcsolat gyakorlati végét jelenti. Erõsebbnek tartom, mint a testi megcsalást. Továbbá nem hittem el, hogy csak úgy vagyunk egymásnak, és még mindig semmi. :(
Aztán az az ominózus pont, amikor közölte felmond magyarországi munkahelyén, mert megegyeztek, hogy kell a pénz és 10 hónapra külföldre megy dolgozni. Itt kiszivárgott a fejembõl (hallható formát öltött) a kérdés, miszerint szerinted ez normális?! Köppni nyelni nem tudott, így gondoltam enyhítem a kérdés élét és egy én-üzenetben mondtam el neki, hogy én, aki annyira vágyom egy mûködõ, energiákkal teli kapcsolatra sose engedném el a pénz miatt, mert mint tudjuk egy nehéz nap után a pénz nem bújik hozzád a kályha melegénél. Erre teljesen felháborodva közölte, hogy én, pont én, ne ítéljem meg az õ kapcsolatát, hiszen neki legalább van. Hja, végül is a kapcsolat az kapcsolat még ha szar is :)
Szóval õ el (halkan jegyzem meg, hogy az elutazása elõtti teljes napot még együtt töltöttük) én marad. Ha elmesélem, hogy gyakorlatilag több órán keresztül azon morfondírozott, hogy anno 3,5 éve hol szúrtuk el, akkor bizonyára megértitek miért borítottam rá az asztalt és hagytam faképnél az étteremben, ahová vacsorázni ültünk be.
Másnap reggel gépindulás elõtt eljött és könyörgött, hogy menjek ki és csak had öleljen meg búcsúzóul. Megtettem, de tudtam, hogy ennyi járt tõle és nem több. Fura mód nem bõgtem huzatosra a szemeim. Persze beszéltünk néha, de teljesen semlegesen, mígnem egy nap kvázi szerelmet vallott. Ez kb egy hónapja történt, végleg töröltem az összes elérhetõségét (és meglepõ módon nem érzek ûrt, vagy bármiféle hiányt emiatt), tiszta lappal visszaregeltem és várom, hogy valaki újra megfogassa velem a világot... A remény-hal egy szívós állat, így én sem adom fel.
Ha valaki tud erre értelmes, racionális magyarázatot kérem segítsen, vagy egyszerûen csak erõsítsen meg, hogy valóban jól tettem, hogy nem hagytam, hogy az örök tartaléka legyek, ha egy kis önigazolásra lenne szüksége.

Ps. : ÜBER ALLES DEUTSCHLAND!!! :)
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(5)

___________________________________________________

Hosszas Tipródás Után...

Led - Hosszas Tipródás Után...
2012-06-26 17:14:50
Vegyes érzelmekkel vágok bele, de végre legyõztem az összes ellenérzésemet a blogírással kapcsolatban. :)
Kicsit amolyan "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" (Karinthy) érzésem van.
Férjem halála óta (5 éve) kisebb nagyobb megszakításokkal vagyok tagja netes társkeresõknek. (Igen többnek, de ezzel úgy vagyok egy kicsit, mint Woody "Az összes vallás számára adakozom. Nem akarom egy merõben formális aprósággal elszúrni az örök életet.")
Sokszor elgondolkodom én is azon, hogy aki a komoly kapcsolatra való törekvés álarca mögött csak arra kíváncsi mi a kedvenc pózom, illetve, hogy lenyelem-e nem is tudom mit gondolnak. Mindegy korrekt és egyértelmû, ha felvállalja mit akar és ekkor egy világos döntéshelyzetbe hoz, nem rabolja el a lelkem és nem kecsegtet további reményekkel. Az elsõ "szereted a popsi-szexet? :)" üzenetnél mérhetetlenül felháborodtam, és úgy döntöttem, ha csak ez jut hát sodrok egy méter kötelet :)))
Aztán volt alkalmam megtapasztalni a másik már fentebb aposztrofált esetet is és azon nehezebb volt túljutni, így jutottam arra a következtetésre, hogy tulajdonképpen a maguk módján egyszerû megkeresõk nem futnak felesleges köröket, így tulajdonképpen hálával tartozom nekik.

[Olvasd Tovább]
Kommentek:(3)

___________________________________________________