Agos Blogbejegyzései
Blogok:125

<-- Elözö bejegyzések
<<              >>

Boncasztalon A Pokolba Taszítva (Drag Me To Hell

Agos - Boncasztalon A Pokolba Taszítva (Drag Me To Hell
2009-06-14 00:15:28
Pokolba az egésszel!

Asszem, ez lenne az a film, amiben egy vén cigányasszonnyal riogatják a témára fogékonyakat. Szenvedõként van benne egy fiatal spiné, aki mindenáron elõrébb szeretne toppogni a banki szamárlétrán. Amúgy lehet rossz napja van a lánynak, vagy nem dugták meg rendesen. Ezért hajtja a fenébe az üvegszemû anyókát. Kettõjük találkozása adja a film savát-borsát, bár valószínû, hogy a horror diétára fogottak is vidáman átvészelik ezt a maszlagot. Christine tehát csúnyán elátkozva, s az a szerencsés flótás, aki még életében egyetlen hasonló és unalomûzõ borzasztmányt sem látott, az is rádöbben, mi a fene fog most következni. Csak úgy nagyvonalakban: nyughatatlanul pokolmániás, lélekgyûjtõ démon; agyilag fokozatosan leamortizálódó fõszereplõ leányzó; felfedezõ kedvû házilégy – de legalábbis bogár –, nyikorgások, nyávogások, csörömpölõ lábosok; mindig feltámadó szellõ, picit sugárirányú rittyó; balfácán szellemidézés és vidám éccakai sírásás. Persze bazi nagy viharral… Ja, és a kedvencem: valami arctámadó csipkeizé. Máris új aspektusokban az Alien széria! Hát ennyit a leltárról. A bankosokat meg úgy is utáljuk rendületlenül.

Sam Raimi direktornak óriási tehetsége van a gyanútlan nézõsereg idegállapotának fölborzolására. Kezdetben szépreményû horrorok irányításával kezdte pályafutását, majd lépett egy méreteset a tömegpusztítás irányába. Elég, ha csak a Pókemberre gondolok. Jó, most hangyányit gonosz voltam, de bízvást állíthatom, a színvonal körülbelül ugyanazon szédítõ mélységekben randalírozik. Legföljebb a Pokolba taszítva kevesebb zsebpénzt láthatott, mint hálószövõ kollegája. Sajnos mindez meg is látszik az összedobott forgatókönyvön és a kivitelezésen. A legizgisebb effekt talán a cigány boszorkanyanya fogsorainak röpködése, minduntalan kipotyogása. Mintha Michael Jackson volna az ihletet adó. Ezen felül, hiába is szánták borzongásnak a filmet, ha többször röhögtem alatta, mint ijedeztem. Példaként hozhatnám a mélygarázsi bunyózást, vagy a temetõi úszómedencét, ahol komoly esélyem volt, hogy elvezettetem magam. A félelem tehát székhez kötõ erõként kevésbé mûködik, annál inkább sablonos és kitalálható a történet. Végig azon agyaltam, hányszor láttam már ilyesmiket. Ráfogható nem is kevés hasonlóság Stephen King Sorvadj el! címû, Schobert Norbi ajánlásával készítethetett fogyókúrás horrorjához. Mert adott az átok, a cigányok és a fõszereplõ végsõ sipákolása. Bocsánat, újszerû módi szerint most rasszista voltam, vissza is szívtam mindent. Szóval átok és etnikai kissebség. Azért érthetõ a filmes összefüggés. Remélem.A balhét elvivõ Alison Lohman igazán ártatlan pofikával pislogó tünci-münci, de valahogy nem képes hiteles elõadásmódra. Kevés volt az átélés, pedig kapta a gusztát a képébe vödörszám. A többi szereplõk meg olyanok, mint a fizetésem. Mondjuk huszadikán. Keresem, keresem, de már sehol nem találom.
A felsoroltakból biza kitûnik, hogy nem vetettem cigánykereket a boldogságtól. Erõsen a kereskedelmi tévék éjjeli kutyát sem érdeklõ mûsorsávjába számûzendõ a Pokolba taszítva Ettõl még a mûfaj híveit lelkesen buzdítanám a kecske lecsapására, és bõszen mormolhatják átkaikat. Rám. De relax, immunis vagyok.
A pontozásnál azonban komoly gondjaim támadtak. Hiszen a Terminátorra, a böszme költségvetésû blockbusterre adtam egy hatost, akkor most mi lehetne a mérvadó pontszám? Még szerencse, hogy nem azonosak a filmekkel szembeni elvárásaim. Mert hogyan is hasonlítsunk össze két Lõrinc áltál rendesen telebrunyált dinnyét egy kosár rohadt almával? Így aztán áldott jó szívemre hallgatva, adtam neki egy erõs ötöst. Mert ki tudja? Hátha nekem is köll majd egyszer hitel.

Pokolba taszítva. Legyen a film minden hitelügyintézõnek kötelezõ vizsgatétel!

5/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=p-REviL75zg&feature=fvst
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon Terminátor: Megváltás (Terminator Sa

Agos - Boncasztalon Terminátor: Megváltás (Terminator Sa
2009-06-06 07:53:20
Fecseg a felszín és hallgat a mély...


Bekövetkezett az, amire oly régóta vártunk. Eljött a világvége, legalábbis Skynet szája íze szerint értelmezve. Mocsok és halál mindenütt. Az ember nevezetû állat kipusztulásra ítélve. Az égen és a földön robotmasinák száguldoznak és ontják a halált. Romos épületek jobbról, atomvillanás balról, de néha még az esõ is esik. Ilyen lesz a bolygónk és jövõnk McG mester tudományos meglátása alapján, nagyjából 2018-ban. Mégis idõnként olyan érzésem támadt, hogy filmet tévesztettem...
A John Connor család és a Terminátor brigantik kedves duhajkodása immáron a negyedik fejezetéhez érkezett. Ezúttal a közeli jövõben, idõugrások, gyermekét anyatigrisként védelmezõ Sarah Connor és legnagyobb bánatomra, a mozgatórugó Arnold Schwarzenegger nélkül. Jó, jó. Belátom, ezen utolsó állításom nem igazán fedi a valóságot, de abban talán egyetértünk, hogy a huszonpáréves Svarci pár perces elõrángatása és számítógépes összehányása valahol már a közröhej határát súrolja. Hogy aztán fanyalgók is kussoljanak, megkapjuk pótlékként napjaink ünnepelt denevérét, aztán egy identitás tudatban és némi zavarban szenvedõ se nem ember, se nem gép féle cyborgot, akinek még az az öröm is megadatik, hogy kétszer halhat meg, és embereket gyûlölõ gyilkoló gépeket minden mennyiségben. A robotok dühtõl vörösen izzó, és a dögledezésben kihunyó szempárja már védjegyük lett, csakúgy, mint Christian Bale rezzenéstelen tekintete. Pedig idõnként pisloghatna is a szentem, hiszen a gépi felhozatal nem semmi. Felderítõ kütyük, repülõ erõdök, motoros biz-baszok, és felhõkarcoló nagyságú pusztítók, begyûjtõk. Még az is lehet, hogy távoli rokonai lehetnek valamelyik Transformersnek, de bizony az országúti kergetõzések hatására a Mad Max is beugrott régi szép filmes emlékként.
A kósza nosztalgiákon túljutva, a Terminátor: Megváltás legnagyobb erénye vitathatatlanul a roppant erõs látványvilága. Na meg persze a fülrepesztõ hangzás is alkalmas arra, hogy lesöpörje parókánkat és mellényeljük a csipegetni valót. A legjobban itt látszik a projektbe betalicskázott kétszázmilliós költségvetés. Öröm nézni, hogy hova fejlõdött a számítógépes trükk arzenál az elmúlt évek során, még akkor is, ha néha bizony érezhetõk a technikai korlátok. De minden csili-vili, grandiózus díszletek tömege és hókuszpókusz kidobott pénz, ha nem kap el a jól ismert érzés. Az a Terminátor fíling, ami fõleg az elsõ két epizód során hatalmába kerítette az embert – gépet. Mert akármennyire felkapott és jó színész Christian Bale, uralhatja a vásznat Sam Worthington sármosan telihold ábrázata, kiakadhatok ezerrel a dögös pilótanõ tettén és lefárasztó magyarázatán, az egész világvégés-égés cirkusz elbújhat a fenébe. Egy napszemüveg, egy bõrjakó és az Asta La Vista Baby! búcsúzással felvértezett bengáli tekintet lemossa gépiesen laza mozdulattal a díszes kompániát. Mert számomra a Terminátor legenda egyenlõ Schwarzeneggerrel. Mert a rendezés olyan magasságokban kezdõdik, ahol James Cameron apó mászkál, és mert én még mindig azt gondolom egy filmrõl, hogy a puszta kirakatiságot illene megtölteni tartalommal is. Tegyünk hát rá kísérletet:Sztori

2018-ban az emberiségnek annyi. Skynet öntudatra ébredt, itt az Ítélet napja, ne spilázzuk, már ismeri mindenki rogyásig. Bla...bla...bla... Ugorjunk... John Connor még nem a fõgóré az ellenállásnál, de bontogatja szárnyait. Vakmerõ küldetésekben és rádiós okoskodásokban bizonyítja, igenis, marha fontos a fickó. Legújabb akciójukban a géplényeket szeretnék pitizésre, vagy önmegsemmisítésre szoktatni. Nagy is az egyetértése a katonai vezetéssel, akik egy tengeralattjáróban elmélkednek a világ dolgairól. De két apró dolog bezavar. Felbukkan Marcus Wright a fene tudja ki/micsoda. És a másik. Kyle Reese-t, a még tinédzser korú apucit begyûjtik a masinák. Connor mindezt nem tûrheti. Marcus segítségével eljut Skynet központjába, ahová betörni feladatként no problemo. Többit meg sejthetjük: a gépek megdádázva, a hõsök meg elhelikoptereznek a búsba. „Nincs végzet, csak ha bevégzed!” Íme, a slágergyanús mondat újból leporolva.Hát nem egy lehengerlõ tartalom ismertetõre sikeredett, elismerem. Csak azt nem értem, hol és kinek itt a megváltás? Talán szegény nézõnek, aki most alapjaiban összetörve, mert valószínûleg másra számított? Vagy McG rendezõnek, aki örülhet, hogy még nem rúgták páros lábbal p*csán? Sajnos hiába a háttérben Cameron segítsége. Az a faszi, akinek eddigi legismertebb rendezései a Charlie angyalai butítások voltak, hogyan is léphetett volna túl önmaga árnyékán? Hiába az egyébként pompás szereplõgárda, ha a szájukba idõnként tök bugyuta szövegeket adnak, logikai bukfencekkel vastagon hemzsegõ történettel. A látvány önmagában kevés. Azok, akik a két elsõ film fényében pompázó folytatásban reménykedtek, bizony most pofára estek. Amúgy rendesen. Mint én.
Ha lejjebb szállunk két lépcsõfokkal, akkor már más a helyzet. Korrekt akciók, bunyók, rémült tekintetek, golyózáporok, és robban itt bõszen minden. Be lehet élesíteni az elõre bekészített fegyvereinket: teli szájjal csámcsogni a popcornt, köpködni a szotyit az elõttünk ülõk hajába, és böfögni buborékosat a kólától a mellettünk ülõk fülébe. És persze harsányan röhögni, amikor kikívánkozik. Mert a Terminátor: Megváltás így vidáman elszuperál. Sima akcióként.
A legelsõ rész újszerûségével és Schwarzeneggerével hozta rám a döbbenetet. A második folytatás találmánya a higanyrobi és egyébként a franchise messze legjobb darabja. Cameron lett az Isten. Jött egy harmadik epizód is – épp még elmegy – de három a magyar igazság. S most itt a nehezen elhelyezhetõ bónusz. De rám hatott. Suttyomban elkezdtem drukkolni Skynetnek...

6/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=pcg5t0mT8V4
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(3)

___________________________________________________

Héten Jelenik Meg DVD-n A Valkûr Boncasztalra Vel

Agos - Héten Jelenik Meg DVD-n A Valkûr Boncasztalra Vel
2009-06-02 12:29:39
Farkasodu és farkasvakság.

„Esküszöm az élõ Istenre, hogy feltétel nélkül engedelmeskedni fogok Adolf Hitlernek, a Német Birodalom és a német nép vezérének, a fegyveres erõk legfõbb parancsnokának. És mint bátor katona, mindig készen állok majd arra, hogy életemet áldozzam ezért az esküért…”

A második világháború során milliók és milliók fújták lelkesen hûségesküjüket a Führernek, Adolf Hitlernek. Az eredményt már mindannyian tudjuk: vér és szenvedés. Felsõbbrendû faj, zsidóüldözés, koncentrációs táborok. Háború és tengernyi áldozat. Németország villámháborús stratégiájával szinte egész Európát leigázta pillanatok alatt. Keleten már Moszkva közelében a Vermacht katonái, nyugaton elkezdõdik Anglia bombázása, Afrikában pedig a Rommel tábornok által irányított Afrika Korps kergeti homokozni az Angolokat. A német tankok és csizmák árnyékában retteg az öreg kontinens. Azonban 1943-44 táján fordulat áll be a háború menetében. Erõre kap a Szovjetunió, meglódul a Keleti front, nyugaton pedig a Szövetségesek háza táján emlegetik egyre többször a partraszállás szükségességét. A német hadsereg szinte mindenütt elveszíti a kezdeményezést. Mind az utánpótlás, mind a fegyveres arzenál, mind a harcoló alakulatok morálja kimerülõben. Egyre többen ismerik fel, hogy a Hitler vezette Németország csak veszíthet a háborúban, és országuk vezetõje nem más, mint egy közveszélyes õrült. Futószalagon a merénylet kísérletek a vezér ellen, ám mindegyik sikertelen.A megtörtént eseményeket feldolgozó film elején Claus von Stauffenberg ezredes többszörösen sérülten tér vissza Afrikából a náci Németországba. Véleményét és ellenérzését a háborúval és Hitlerrel kapcsolatban soha nem rejtette véka alá, így nem kellett nagy meggyõzés, hogy csatlakozzon azokhoz az ellenállókhoz, akik újabb merényleten törik a fejüket. A céljaik vitathatatlanul nemesek: eltávolítani Hitlert és bandáját a hatalomból – egyszerûbben fogalmazva megölni –, majd bezárják a koncentrációs táborokat, befejezik a háborút és valamiféle békét próbálnak kicsikarni a Szövetségesektõl. Persze hátsó szándékaik között ott áll a hatalomért való marakodás is, hiszen nem is nagyon titkolt céljuk az új kormány felállítása és a pozíciók közötti osztozkodás. Stauffenberg vezetésével elkezdõdõ összeesküvés kódolt neve a „Valkûr” volt, ami nem más, mint egy tervezet, és Hitler vészhelyzetekre fenntartott csapata, amit a náci kormány elleni lázadás estén vethetnek be. Az összeesküvõk közötti széthúzás, némely tábornok tökölõdése és más okok miatt azonban a tervük kudarcba fullad, amikor végre alkalmuk nyílt rá, 1944. július 20-án. Stauffenberg ezredes vezetésével a tisztek sikertelen bombamerényletet hajtottak végre Hitler kelet-poroszországi fõhadiszállásán a Farkasoduban. Hitler a támadást kisebb sérülésekkel megúszta, talán a nagy melegnek, vagy Stauffenberg ott felejtett sapkájának köszönhetõen. Stauffenberg vakon hitt benne, hogy Hitlernek kaput és becsukták a kaput, még a Führer halálhírét cáfoló hírek ellenére is. A Valkûr beindult, mégis a lázadók elbuktak. Az összeesküvõk legtöbbjét halálra ítélték. A háború még folytatódott, ám a történészek szerint ez a merénylet indította be Hitlerben a pszichológiai összeomlás folyamatát.
A fájdalmas események pontos idõrendi felsorolásán és a hitelességre törekvés maximális szándékán túlmenõen Bryan Singer rendezõ által elkészített Valkûr legizgalmasabb kérdése az, hogy Tom Cruise megbirkózik-e a szerepével? Mert valljuk meg õszintén, a szcientológia vallása iránt elkötelezett és a sztárhisztiket sem nélkülözõ Tonmy fiú szerepeltetése egy ilyen összetett feladatban elég ellentmondásosra is sikeredhet. Tom Cruise szerepe a Stauffenbergként komoly kihívást jelentett a színésznek. Azonban a Trópusi Vihar után már másodszorra ismerem el, a fickó sikeresen megoldotta a feladatát! Tökéletes hitelességgel éli át a hazáját féltõ és óvó, s pont ez miatt hazaárulóvá válni kénytelen merénylõ szerepét. Árnyékában további parádés alakítások: Tom Wilkinson, Terence Stamp, Bill Nighy és Kenneth Branagh. Csak néhányan a szereplõ gárdából. De mindannyian a legjobb formájukat hozzák. Egyébként is a Valkûr olyan filmre sikeredett, amiben az izgalmi tényezõ által kiváltott körömrágás biztosra vehetõ. Feszült és ideges légkör, az összecsapó nézetek és érdekek erõs kavalkádja ez a drámai film. A náci Németország atmoszférája tapintható, szinte várja az ember, mikor kopogtatnak az ajtaján. A film elkészülte és bemutatója körüli csúsztatások után most azt mondom, érdemes volt várni. A Valkûr jó film lett. Tom Cruise pedig láthatóan megérett a komolyabb szerepekre. Valkûr. A történelem elszalasztott esélye.

8/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=suuLEVABiOk&feature=related
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Kicsit Retroboncasztalon Indiana Jones és A Kristá

Agos - Kicsit Retroboncasztalon Indiana Jones és A Kristá
2009-06-01 21:30:34
A félelmem beigazolódni látszik, Indiana Jones sajna öregszik. És ezen még az atomvillanás sem segít.

Hollywood két õszeshajú pénzcsináló szakállbercijének (Spielberg Pisti és Lucas Gyuri) a 80-as évek elején hasított az agyába a felismerés derengése, hogy készítsenek egy sor szombat estékre célzott (nem lehet mindig szexelni szombatonként ugye?) filmet az ’50-es évekbeli akció és kalandfilmek bevált sémái szerint. Ekkor lépett a színre Indiana Jones, a régész és egyetemi tanár, aki letûnt civilizációk mûtárgyai után kutatva belebújik minden lyukba és barlangba, összekülönbözik egy sor tróger gazemberrel - legfõképp a németekkel -, berezel a kígyóktól és kalandjaival szépen végigtúristázza az egész világot, na meg a térképeket. A módszer mûködött, és az eddig készült három Indiana Jones filmet még józanul is a moziklasszikusok dicsõ regimentjébe sorolnám. Az Indiana mozik teljesítik meg mindazt, amire én, mint darab nézõ az egész napi gürizés után, agyleeresztés ürügyén vágyom: felhõtlen szórakozást, nagyszerû kaszkadõrmutatványokat és akciókat minden mennyiségben. Lenyügözõ látványosságok. Nem is tudok mást mondani róluk, minthogy ááááá… És ez nem az ásítás. A kalandokon nemzedékek sora nõtt fel, Harrison Ford neve pedig számunkra csupán kettõt jelentett: Han Solot, és Indiana Jonest. Azt meg említenem sem kell, hogy azóta szinte az összes kincskeresõs movie-nak, sorozatnak a szent Bibliái lettek az Indiana filmek, majmolják és lopnak is tõlük kalapszám.

A negyedik epizód azonban más. Miután fõhõsünk föltúrta már a sivatag összes homokját, kortyolgatott egyet-kettõt az élet vízébõl, és a németek is letették a fegyvert, az újabb kalandokhoz más ellenség után kellett nézni. Beléptek a képbe a ruszkik, és a tomboló hidegháború. Indiana korilag meg inkább kelti trotyli benyomását, mint Jonesét. A láda hobbija viszont maradt. Az akrobata mutatványokhoz, a ládahegyek megmászásához bizonyára emelõ daruk tömegét alkalmazták nála, vagy jó volt a kaszkadõre. Más az õ korában, már a kripta lakás gondolataival foglalkozik, de Indiana még Kristálykoponyákat keresgélget minden sötét barlangban. A film védelmében elmondanám, hogy egy másodpercig sem titkolja Jones korát, nem akarja fürgébbnek mutatni, mint ami. Az oroszok célja is egyértelmû, mániájuk a világuralom, s ehhez kéne nekik a koponya. Valami hasonló rémlik a Frigyládából is. Biztos a Kelet-Ukrajnából származó szocialista lusta munka hõse érdemrend büszke tuljdonosának, Irina Spalkonak is az lehet a kedvenc filmje. Jelen van a történetben a már korábban bevált apa-fia kapcsolat is, valamint az egykori mamóka Marion Ravenwood is feltûnik, akinek arca le sem tagadhatja piás múltját. Anyuci-apuci állandó civakodása egy idõ múlva határozottan kezd fárasztó lenni. A többi fõszereplõ is a hajlott kor irányába szédeleg, ami bizonyára nem lehet véletlen. Az Irina Spalkót elvívó Cate Blanchett sem igazán meggyõzõ a gonosz szerepében. Én a film alatt végig azon tûnõdtem, hogy vajon a kép torzít-e, vagy tényleg ilyen gatyát kitöltõ feneke van.

Az akciók viszont hozzák a kötelezõt: szédületesek és látványosak. Néha ugyan túlspilázottak, és egészen a hihetetlenség határát súrolják - a behemót hangyák már szinte okosabbak, mint egy ötödikes, és gyorsabbak a terepjáróknál, a háromszori vízesést pedig mindenki túléli, miközben csak kicsit lesznek vizesek -, de ezt valahol el is várom egy Spielbergtõl. A film történetérõl többet nem illik elárulni, így is olyan magasságokba repked, hogy az már az X-aktákat súrolja. Mulder ügynök bizonyára kimurdelne a boldogságtól. A film végi hatalmas felszálló örvényben pedig alig Andok méretû hegydarabok keringõznek, Indiana-nak meg még a kalapja sem rezzen.

Az Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága felemás érzéseket keltett benem. Az vitathatatlan, hogy blockbuster lesz. A kalandokkal és látvány töménységével sem lehet igazán kötözködni. Viszont az az Indiana fíling, amit vártam a történettõl, nem mindig érhetõ tetten. Jones Ford pedig lassan porosabb és korosabb, mint a leletei. Spielberg szerintem rendeztél már emlékezetesebbet is!
8/10
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(1)

___________________________________________________

Boncasztalon A Boszorkány-hegy

Agos - Boncasztalon A Boszorkány-hegy
2009-05-31 23:33:23
A taxisofõr és a földönkívüliek


Földünk ismét hatalmas veszélyben van. Kinézték inváziós célzattal saját bolygójukat fölélõ alienkék. Egyedüli szerencsénk a bajban, hogy idepottyant közülük két gyermek – a szöszke csajszi és a fapofa képpel „Ébredõ sötétség” –, akik többek között a mi bundánkat is iparkodnak menteni. Na meg ott a volán mögött bénázó egykori pankrátor. „The Rock” Sziklaként és digitálisan alaposan elbaszott Skorpiókirályként valaha láthatott fura dolgokat, én meg nem tehetek mást, mint érdeklõdõ képpel drukkolok neki.
A fölbuggyanó nagy lelkesedést gonoszul lehûtve hozzátenném, hogy nyugodtan hátradõlhet mindenki a számára rendeltetett székben, mert a Disney legújabb – és a felejtés homályából elõkapott, majd újra feldolgozott – családbarát kalamajkája szigorúan ügyel a korhatáros elõírásokra. A célközönség elsõsorban a hátulgombolós korszakából épp kivénhedt alig tizenéves korosztály lenne, míg a náluk pár tucat filmes világvégénél már többet végigpusztuló egyéb életkorú népesség valószínûleg lelkes ásítozással díjazza majd A Boszorkány-hegy balfék társulatának jelen produkcióját. Mint mindig, most is illõ a filmet készítõk védelmében hozzátenni, ádáz kalandokat és világmegmentéseket megcsinálni egyetlen csepp vér és agyvelõdarabkákat csipegetõ gonosz ufó-k hiányában meglehetõsen nehéznek mondható. Így aztán mindhiába a tisztességes látvány, extra boldogságot okozva Dwayne Johnson tökéletesen elcseszett nyálas szinkronja, és lövöldözik szanaszét az agyukat a kötelezõen fekete ruhás öltönyben baktató, és sehol sem létezõ kormányügynökök, pár kócosra vert sérótól és egy kezdõ szakmunkás Terminátorra emlékeztetõ fejvadásztól nem rágom tökig a körmeimet.
Ám azt is vegyük figyelembe, hogy Hollywood filmes kavalkádjában a Disney úgy van elkönyvelve, mint családbarát produkciókat nagyüzemben gyártó stúdió. Ekképp és a hagyományaikat követve, elég szûkre szabottak azok a lehetõségek, amikbõl építkezhetnek. A bejáratott utat elhagyni pedig addig fölösleges, amíg a jónép vevõ az idõnként már bizony rózsaszín ködtõl alaposan túltengõ produkcióikra. A jól ismert panelek pedig itt is visszaköszönnek: segítõkész taxis, a két idetévedt gyerekhez pedig nem csak apa és anyafigura, de egy blöki is csatlakozik, így lesz teljes a családi idill.
Ugyanakkor egyértelmûnek látszik, hogy barátságos idegenekbõl valahogy kevesebben ketetnek lelkesen, s nem eszperente nyelvezettel a filmvásznakon. A botanikus mini menõ manó E.T., a golyókkal dobálozó Csillagember és talán még Spielberg Harmadik típusú találkozása tartozik a szívet-lelket melengetõ és Földünkre nem kiirtás aljas szándékával érkezõ ûrlények közül. Több hamarjában nem is jut eszembe, de várom a súgásokat. S ha már Spielbergnél tartunk. A Harmadik típusú találkozásokban felbukkanó ûrhajók valahogy marhára emlékeztetnek jelen filmünk ûrtragacsára. Ebbõl pedig három dolgot tudok éles logikával kikövetkeztetni: Andy Fickman rendezõ onnan summanthatott némi ûrkarosszéria ihletet, esetleg a Miki egeres cég leragadt a hetvenes évek „dizájnján”, vagy világûr szerte ugyanaz a vállalat gyártja az ûrhajókat.Sztori

Idegen ûrhajó taknyol el a bolygónkon. Fedélzetén két kölyökkel. Feladatuk nemes és magasztos. Megmenteni bolygójukat és a Földet. Sajátjukat hazavágták, ezért sokan gondolják közöttük úgy, hogy túlélésük záloga, ha leigázzák a mi kis planétánkat. Ez pedig nagyon csúnya dolog. Haragszom is rájuk. A gyerekeknek pedig sietniük kell. Fogytán az idejük, üldözi õket pár fafejû kormányhivatalnok, és ott a nyakukon a fejvadász is. Egyetlen mákjuk a kissé hülye nevû, ám annál rovottabb múltú Jack Bruno taxisofõr, akinek tütüjébe épp beslisszolnak. Õ meg mivel épp jobb dolga nincs, hát éppen segít nekik. A menekülõ társasághoz csatlakozik Dr. Alex Friedman tudós csinibaba is. Veszett hajsza kezdõdik – mint felróttam, egy csepp vér nélkül – amelynek végállomása a Boszorkány-hegy néven elhíresült és szigorúan titkos kutatóbázis... Minden károgásom ellenére azért el kell ismernem, hogy Andy Fickman rendezõ amit csak tudott, azt kihozta a kapott alapanyagból. Dwayne Johnson már korántsem tûnik olyan pojácának, mint néhány korábbi filmjében. A két gyerek közül talán a lány tûnik hitelesebbnek, vagy csak elõítéleteim vannak a fiúval szemben. A Seth-et elszöszkülõ Alexander Ludwigtól már az Ébredõ sötétségben is majd falra másztam – most sincs másképp. De úgy általában a szereplõgárda rendben van. Még kevés fricska is benne van a történetben: az okoskodó ufó-fanatikusok és a félküllõs birodalmi rohamosztagosok személyében. Az akciójelenetek korrektek, bár kiszámíthatók és nem különösen izgalmasak. A Boszorkány-hegy arra bõven jó mozi, hogy hétvégi üresjáratként, vagy visszazuhanva lelkes tininek, egyszer elszórakoztasson.
Az ûrgyerekek tehát békével jöttek és barátságban mentek, én azonban a vértocsogós invázióra készülõ barátságtalan idegeneket valahogy jobban szeretem.

5/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=L7UHBgB7UXU
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon Az Éjszaka A Múzeumban 2.

Agos - Boncasztalon Az Éjszaka A Múzeumban 2.
2009-05-27 16:32:00
Elemlámpa virtuóz


A washingtoni Természettudományi Múzeumban mindig történik valami. Most épp kiszuperálni készülnek az éjjelente megelevenedõ viaszfigurákat – modernizálás jeligével. Az éjjeliõr Larrey Daley mindezt nem tûrheti és akcióba lendül. Más szavakkal elintézve a dolgot: Ben Stiller elemlámpát ragad.
S világít a pofámba immáron másodszorra, hiszen a színész 2006-os elsõ múzeumi éjjeli õrködéses ökörködése a családi kalandfilmek üdítõ színfoltja lett. Márpedig addig üsd a viaszlovat, amíg meleg – vagy míg meg nem döglik – õsi bölcsessége jelen esetünkben is diadalmaskodik. Megspékelve a folytatások tuti eszköztárával. Ütõsebb és látványosabb történettel, minduntalan elõtérbe tolakodó speciális effektek tömegével, új szereplõkkel, és sajna kevesebb röhögésre ingerlõ jelenetével – íme, az önjelölt blockbusterek biztosra vehetõ receptje. Aztán hogy a múzeumi bugyutaságokkal megcélzott gyerkõckorosztály mindezt hogyan reagálja le, kérem ilyen hülye kérdést fölvetni nem is szabadna. Persze, hogy rohannak szüleiket maguk után cibálva a moziba, majd azt követõen párbajoznak egy jóízût lámpa féleségeikkel felvértezve, sõt még az is elképzelhetõ galád gondolatként, hogy páran némi történelmet is szívnak magukba. Mert ki a fészkes fene is lehet vajon Amelia Earhart? Tán valami nõi cica-mica zenekar tagja? Esetleg ünnepelt celebcsajszi? Szõke hajával és szilikonnal telepumpált cickóival? Mínuszn gyökkettõ IQ-jával? Nem kérem, valaki más. S ha csak ennyi hozadéka is van a filmnek, hogy ráderengíti ifjúságunkat valamicskét a letûnt korok dicsõ eseményeire, máris megérte.
Görény módon cikizve Stiller legújabb agyzsibbasztását, vagy beugrani valami giccses festménybe, mindez lehet részemrõl nagyfokú naivitás is, hiszen az elsõdleges szempont mégis csak a habkönnyû szórakoztatás lenne. Stiller szemszögébõl nézve pedig még egyértelmûbbnek mondható a helyzet: a bevételek. Pénz, siker és dicsõség. Ládába zárt óriáspolip legyek, ha stábja ilyenkor nem a mozik pénztáraiból érkezõ adatokat sasolja árgus szemekkel. Minden a nyilvánosságnak eleresztett félszeg mosoly, öntömjénezõ interjúk, és a filmet körülvevõ marketing csupán a siker oltárára helyezve. Hollywood kegyetlen filmes taposó malmában sajna ez a szokás, és mert így beszélhetünk az egykoron fürtöske Ben Stillerrõl nagybetûs szárként, így vastagszik a fickó bankszámlája, s gyaníthatóan az Éjszaka a múzeumban második felvonásának sikerét meglovagolva, válik a franchise egyszer egy szép napon trilógiává.
Azonban minden gonoszkodásom ellenére is megérdemli a filmet készítõ díszes kompánia a dicséretet. Nevettetni és kalandkodni egyáltalán nem könnyû feladat. Az Éjszaka a múzeumban 2-ben is úgy folyik a tömény gonoszkodás és a csatározás, hogy közben senki nem patkol el a túlvilágra, egyetlen csepp vér sem csöppen, mégis az események kissé balfácán menetén pöszére kacaghatjuk magunkat. Az egyedüli komoly ellenség talán a Napfelkelte lehet – de ezt már mindannyian tudhatjuk.Sztori

A folytatás onnan indul, ahol az elsõ rész abbahagyta. Larry (Stiller) jól menõ vállalkozóként ténykedik. Amúgy shoppingol a pasas. Mindenféle vacakokat tervez és show mûsorok keretében próbálja a nagyérdemûre rásózni. Eközben a Természettudományi Múzeumban kiállított és éjszakánként izgága módra váltó cimboráira rájár a rúd. Fejlesztés ürügyén többségüket beládázzák és elirányítják a Smithsonian Amerikai Nemzeti Történelmi Múzeumba, ahol majd jó eséllyel elkallódhatnak. Larrynak nem sok választása van. Összevonja szemöldökét, beletúr nyálasan elcseszett sérójába és mindezek után, de sután, ámbátor izibe ered viaszcimboráinak és a hatalmas múzeum se vége, se hossza folyosói között, és végtelen föld alatti termeiben – hozzáteszem, helybõl, vagy pici gyermeki súgással kisegítve – megkeresni haverjait, és fölveszi a harcot a mafla bábúk életére törõ helyi kiállított genyák ellen. Kikeveredve az elõbbi elcseszett mondatból, lássuk csak be, hogy a fõtróger Kah Mun Rah a pöszeségében is szerethetõ fáraó, pribékjei pedig Rettegett Iván, a fekete-fehér Al Capone és a töpörödött törpördög Napóleon. A jók oldalán ott villog a mi közkedvelt Larrynk, csábos árnyékaként a kissé rámenõsen pofozkodós Amelia Earhart (tündi-bündi Amy Adams), és persze a minikék, Jedediah és Octavius. Valamint sokan mások is szerencsétlenkednek még a kulimászban, de valahogy mindenkinek ugyanaz a sumák gondolat ûzi vezérhangyáját: megszerezni az õsi egyiptomi táblát, ami életet lehel sötétedéskor a múzeumi figurákba...

Nos, ennyi a történet és nem több. Elég vékonykának mondható, izzadtam is, hogy legalább húsz béna sor összejöjjön. Shawn Levy rendezõ rutinból ugrotta a kötelezõt. Hozzátett az elsõ rész múzeumi tárlatvezetéséhez egy repülõtérre való látványosságot, bekerültek új mosolyforrások – pl. a rugónyakú Einstein figurák – mégis mintha kevesebb lehetõségem lenne vigyorogni. Ben Stiller tapasztalt éjjeliõrként irányít a végkifejlet felé, és a szárnysegédjei sem rosszak. De poénkodhat itt nekem ezerrel Owen Wilson, vagy Steve Coogan, fanyarkodhat bölcseleteivel Robin Williams, és megállapíthatom újfent, hogy Amy Adams milyen bájos bõr, az egész bagázs másnapra elfelejtõdik. Egyvalakit kivéve. Az ármánykodászban isz pösze szövegekkel szöszmötölõ fáraó leszöpör mindenkit a színrõl – talán Hank Azariának, illetve a remek magyar szinkronnak is köszönhetõen.
Az Éjszaka a múzeumban 2. profi módon megcsinált iparos munka. Nem az évtized vígjátéka, de amit bevállalt, azt teljesíti. Mit is mondhatna minderre végszóként Rettegett Iván? Berjátaim! Eeebbõl trojka lessz! Nyeet hármasfogat! Hááárom film! Minyimum! :cool

6/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=w0IP1kWjQvw

[Olvasd Tovább]
Kommentek:(1)

___________________________________________________

Boncasztalon Az Égetõ Bizonyíték(Burn After Readi

Agos - Boncasztalon Az Égetõ Bizonyíték(Burn After Readi
2009-05-26 13:45:03
A kirúgott, a futóbolond, a szépülni vágyó és a ripacs.

Jól elkészített egy hülyeség - mondhatom ki így az elején véleményemet a Coen tesók legújabb filmjérõl. Bõven adagolja a humort, tömve a film fordulatokkal és olyan helyzetkomikumokkal, amitõl habosra röhögöm magam. A rendezõk tehát ismét hozzák a formájukat. A Nem vénnek való vidék sötét világa után újabb fordulat munkásságukban a komikus vonal irányába. Az Égetõ bizonyíték így inkább a Kegyetlen Bánásmód és az Ó, testvér, merre visz az utad? nyomvonalain haladva kacagtatja meg a nézõt, amelynek egyedül a magyar elnevezése lehet égõ. Az angol címet elfordítóknak ismét egy piros pont a bénaságukért, de nem is értem miért dünnyögök? Bár ha belegondolok, talán a filmben minduntalan felemlegetett CD-re gondolhattak, mint az égés tárgyára.A Coen rendezõi páros esetében szinte várható a szereplõk között George Clooney feltûnése, mivel már több alkalommal produkáltak együtt. Most azonban sztárparádé a köbön, összeeresztve egy produkcióba John Malkovich, az elõbb említett Ross doki és a nõi szívek megdobogtatója, az Angelina Jolie által kissé lestrapált Brad Pitt. Clooney és Pitt Hollywood két leglazább arca. Olyan lazák, hogy hozzájuk képest az olajtócsában kempingezõ rágógumi reumás betontuskónak tûnik. Együttes szerepeik a filmek katalizátorai. Mondom ezt akkor is, amikor ebben filmben, csak pár másodpercre találkoznak. Na, puff! S mi van akkor? Aki megnézi a filmet, majd megtudja.

Ugyancsak megérdemel a rendezõpáros egy kedves hátbavágást a történet kivitelezéséért. Végre egy mozi, ahol nem a bepumpált dollár százmilliók, a szemkápráztató trükkök és fogsor rezegtetõ hangzavar mögé bújik el a nagy semmi. Nincsenek legyõzhetetlen szuperhõsök, filmükben hétköznapi - igaz kissé lüttyõ-, emberek keverik magukat ostoba és elképesztõen kib… ul röhejes helyzetekbe. S még valami: a Coen tesók profi módon képesek a tömegfilmekbõl ismerõs, s csontig rágott kliséket kifordítani, és a tucat karakterekbõl tökéletes idiótát faragni.Osborne Coxot a CIA veterán elemzõjét (Malkovich) piálásra való hivatkozással kipenderítik a munkájából. Ez olyan szomorú tényezõ, hogy minden normális ember a haját tépné. Malkovichnak ez nem megy - mivel tök kopasz -, legfeljebb a vitorla füleivel vonulhat vissza tökéletes trehányságában hajójára. Élete nehézségeiben a tütü a mentsvára, s elkezdi íni memoárjait, amit egy Cd-n rögzít. A felesége (Tilda Swinton) sem semmi hárpia, egy jéghideg p… a, aki csalja õt, de ki is akarja túrni mindenébõl szeretõjével, a sármos szakálla mögé bújt és seggig leizzadó futóbolond, valamint suttyomban dugógépet fabrikáló nõcsábásszal (Clooney). Az asszonyka válóperes ügyvédjének idõs titkárnõje azonban egy konditeremben elhagyja a lemezt, ami a plasztikai mûtétek során megszépülni akaró és szemmel láthatóan ba...tlan Linda (Frances McDormand) és a kretén Chad (Pitt) kezébe jut. Az ötletük pedig fenomenális: pénzzé tenni az elképzelésük szerint kínos titkokat tartalmazó CD-ét, ebbõl tán futja Linda ráncfelvarrására és zsírleszívására. Megzsarolják Coxot, majd mivel az nem megy, teljesen „logikus” módon, az Oroszoknál próbálkoznak.A történet tehát igen csak csavarosnak mondható, amelynek követéséhez alaposan föl kell kötni a gatyánkat. Mindenki csal mindenkit, mindenki figyeltet mindenkit, s minden és mindenki tökéletesen kiszámíthatatlan. A szereplõk beszélgetéseibe meg majd beledöglök a röhögéstõl. Amikor Harryt (Clooney) otthagyja a felesége egy elõadó körút miatt, azt a pofát, amit vág, nem lehet megállni félóra hahotázás nélkül. S talán ez lehet a film titka. A színészek jól érzik magukat a szerepükben. Bohóckodnak, görbe tükröt tartanak maguk elé. Az egyetlen kivétel John Malkovich lenne, aki baltásan komolyan veszi az agyilag zoknivá züllött alkoholistát. De õ meg ezért látszik teljesen idiótának és mosolyogtatónak. Az nulla IQ-s testépítõ edzõ karakterében parádézó Pitt meg élete szerepét hozza, ami tökéletesen illik is hozzá, mondom kissé utálatosan.

Az Égetõ bizonyíték remek kis komédia. Parádézó színészekkel, kacagtató történettel, s elõnyben a fekete humor. Könnyed kikapcsolódás. Bár a film magyar címe továbbra is égetõ…

8/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=-v0O9rrDzgg
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon Az Erõszakik (In Bruges)

Agos - Boncasztalon Az Erõszakik (In Bruges)
2009-05-25 23:12:53
Vannak filmek, amiktõl hátast dobok. Csak így, egyszerûen.

Mielõtt bárki azt hinné, hogy artista vénával áldott meg az ég, azt gyorsan kiábrándítanám, sõt még törpe sem lennék, elnézést kérve az érintettektõl - mélynövésû, csak az ember báránya ritkán akad össze olyan csiszolt gyémánttal, mint az In Bruges S a film kezdõ képsorai láttán az alkotással szembeni egyetlen csalódásom a filmnek a fifikás magyar elkeresztelése lenne, persze a készítõk errõl mit sem tehetnek, -hanem a kedves ungarishe címfordítók. Mert azért az érdekelne,hogy az eredeti elnevezésbõl hogy a túróba logikázták ki az Erõszakik magyar címet, az felettébb világegyetem rengetõ kérdés lenne, sõt elmehetne végsõ feladványnak valamelyik IQ rogyasztó tévés játék fõdíj kérdéseként is. Puff egy hátas!

További kellemes zsibbadást okoz a két nagyszerû színész. Brendan Gleesonról már megszokhattuk, hogy képes egészen maradandóakat alkotni, ám Collin Farrellról nekem többnyire az ügyeletes és állandóan trehány szépfiú, a felebaráti szerelmet egészen magas hõfokon termelõ nagy sanyesz és a mindig a farka után kepesztõ titkos ügynök ugrik be célpontként. Esetleg a Daredevil penge hajigálója és még persze jónéhány remekbe szabott idegbeteg szerepe. Természetesen most egy picit kamuztam, mert a srácot én a fiatal színész generáció egyik legtehetségesebb ügynökének, elnézést, bérgyilkosának, a francba! -már megint elírtam, szóval színészének tartom. Az Erõszakiban ráadásul színész társára van szorulva, hiszen erre a filmre egyáltalán nem jellemzõ a szemkáprásztató látványorgia, nincsenek digitálisan felturbózott dögös bigék és idetévedõ alienek sem. Marad tehát a színészi játék, a tehetség és a ragyogó elõadásmód. Ebbõl jön össze Ken és Ray kettõse, ami remekbe szabott egy páros. Hogy ezen kívûl mit kapunk még a filmtõl? Egy kevés városnézést, a turista vénával megáldott nézõk máris sasolhatnak kontaktlencseszám, gótikus építményeket, szûk sikátorokat, a várost átszelõ csatornákat, és egy nyugalmas belga kisvároskát. Na ez így azért nem igaz, mert bóklászik arra pár túrista is, de ezer decibellel fület szaggató banzáj ide annyira nem való, mint a lónyugtatót zabáló törpe. Olyan városka ez, ahová karácsony közepén is ki lehet ülni a térre és legurítani egy pofa sört, nézni a békés járókelõket, sõt a durcásan ducisabbja még a toronyba is fölmehet egy meggebedés kedvéért.

Ebbe az európai idillbe tottyannak be fõhõseink, akik szakmájukat tekintve bérgyilkosok. Miért mi mást vártatok? Palacsinta sütõk legyenek? A fiatal Ray egy múltbéli hibája miatt (véletlenül fejbe puffantott egy gyereket) belülrõl pusztítja magát, nemes egyszerûséggel tele van a töke ezzel az egész várossal. Neki büntetés az ottlét, amit míves ír káromkodások sorozatával hoz a tudomásunkra. (S egyébként is, ha kicenzúráznánk a sztoriból a k…ott szavakat, és ilyenkor befognák a szereplõk a pofájukat, még néma film is lehetne az Erõszakik ) Egyedüli vigaszt számára a Bruges-ban megismert gyönyörûnek nevezett Chloe jelenti. Idõsebb és bizonyára bölcsebb társa Ken ellenben élvezi a dolgokat. Várost néz, templomokban ketet, játssza a túristát. Aztán egyszer csak megcsörren a telefon, és Ken azt utasítást kapja a fõnökétõl, Harrytól, hogy küldje a békés szendergésbe társát…

A film rendezõje, Martin McDonaugh egy üditõen komikus és fekete humort sem hiányoló alapszituációt hozott össze, szép drogdíreller, morgonc törp urammal, szemtelenül elszemtelenedett félszemû kopasz csávókámmal, kövér amerikai túristákkal és még egy sor csodabogárral. A történet tele élvezetes párbeszédekkel, obszcén dumákkal, és bonyodalmakkal bõven megcsavarintva, szóval pokolian szórakoztató egy katyvasz. Ken és Harry között lezajlott telefonbeszélgetést meghallva vajon ki az, aki megállja fetrengés nélkül? Ralph Fiennes pedig olyan gonosz, amire egészen régóta nem volt példa. Mire belekóvályog a filmbe, már annyit nyekeregtek róla, hogy eleve telepakolt gatyával kezelem, s õ még rá is tesz egy lapáttal. Bár a hülyéjének elvei is vannak…

Az Erõszakik egy vérbõen tálalt történet, erõszakkal, drámával, szeretni való bérgyilkosokkal, vicces szituációkkal és hangulatos belga városkával, ami remekbe szabott szórakozást ígér. Nincs mese, ez vidáman megér tíz pontot. Csak a magyar címmel nem tudok még mindig mit kezdeni…
10/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=rkV57WcN94Q
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon Anyám!

Agos - Boncasztalon Anyám!
2009-05-25 21:22:03
Ha az ember táppénzen van, a napi teendõi elvégzésén túl – fõleg, ha nincs túl rosszul, „csupán” munkája elvégzésére alkalmatlan átmenetileg – sok ideje marad. Ennek egyik eltöltési módja, hogy filmeket néz. Például egy jó kis vígjátékot, hogy feldobja egyébként igencsak borús kedvét.

S mivel a DVD játszóm úgy döntött, õ ugyan nem játssza le Az ördög Pradát visel címû filmet, elõvettem az Anyám!-at. A cím egyszerû, egyetlen szó, amely mögé egy felkiáltó jelet is biggyesztett, aki a magyar fordítást kitalálta. Amely azt sugallja nekünk, hogy a film fõhõse nem éppen hálát rebeg édesanyjának, amiért a világra hozta. Pedig majd meglátjuk, hogy de … de ennyire azért ne szaladjunk elõre!

Adva van egy házaspár (Dax Shepard és Liv Tyler), akik boldog házasságban élhetnének, ha nem lenne ennek jó pár akadálya. Továbbá adva van Liv Tyler unokaöccse (Mike White), és Dax Shepard édesanyja (Diane Keaton). Nagyjából ennyi szereplõje van a filmnek, bár felbukkan még Shepard édesapja és nagyanyja, valamint 1-2 fõnök is.

Ha már a szereplõket sikerült tisztáznunk, jöhet a cselekmény. Ami azért nem egy nagy durranás. Liv gyereket szeretne, Dax (természetesen) nem érzi még magát készen a feladatra, elvégre még csak 29 (vagy 32?) éves, el is követ mindent, hogy a szex még csak szóba se kerüljön, vagy ha mégis, akkor gyerek aztán végképp ne születhessen. Akár a szülei: akiknél az ágy csak az alvásra szolgál. Pedig Liv aztán mindent megtesz, szexi kis rucit is bevet a cél érdekében, mindhiába. Egyébként is – szintén ahogyan az lenni szokott – Dax-et éppen most rúgták ki az állásából.

Ebbe az idilli családba költözik be Liv uncsi uncsiöccse, aki forgatókönyvíró (a kevésbé sikeres fajtából), és éppen egy írói kurzusra érkezik a városba, s természetesen a rokonoknál szállásolja el magát ideiglenesen (örökre). S már csak Diane hiányzik, aki meg éppen most ért el abba a korba, hogy azt hiszi, minden nõ az õ férjének „fonnyadt tökeire” áhítozik. Õ is átmenetileg örökre akar fiánál maradni. Persze azért a film végére kiderül, hogy némi igaza volt ….

Adott a buggyant szituáció, indulhatna a cselekmény. De az ebben a filmben nem nagyon van. Minden e kiinduló szitu körül zajlik: legyen-ne legyen gyerek, megcsal-nem csal, írni vagy nem írni … nagyjából ennyi. Miközben eléggé szerencsétlen módon próbálja az eddig elnyomott Diane megvalósítani önmagát.

A film az eddig felsorolt közhelyek mellett igencsak gyenge poénokkal van tele, amelyek nem csak a hasizmainkat nem mozgatják meg, de még csak egy mosolyt sem csaltak az arcomra. Sõt, inkább felháborodást sikerült kiváltaniuk a film készítõinek egy-két morbidra sikerült „poénnal”. Gondolok itt Shepard nagyanyjának halálára és temetésére például.

Összefoglalva, nem egy kacagtató vígjáték, a cselekmény, a jelenetek, jellemvonások mind csupa-csupa közhely, ezerszer elcsépelt. A filmnek talán egyetlen értékelhetõ pontja van: Liv Tyler, de õ is csak megjelenésével gyönyörködteti az õt kedvelõ férfiak szemét. Én azonban nem vagyok férfi, így Liv sem az esetem, így aztán nem is találtam semmi élményt e film megtekintésében. Mondhatnám azt is: egynek jó … de még csak egyet se… Legközelebb biztos munkára kényszerítem a DVD lejátszóm, hátha a másik filmen sikerül majd többet kacagnom.
4/10 (s ez is csak Liv miatt…)
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=FJYfEeLaXmw&feature=related
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon Angyalok és Démonok (Angels & De

Agos - Boncasztalon Angyalok és Démonok (Angels & De
2009-05-18 19:26:38
Szaladgáló kódfejtõ


Azon lehet bõszen elmélkednünk, hogy mi is lehetett elõbb. Mert a csibe és a tojás klasszikus esetével találkozhatunk a film kapcsán. Az Angyalok és démonok mint könyv 2000-ben íródott, vagy három évvel a Da Vinci-kód elõtt. Mégis a mozikba a DVK. elõbb került, ezért a nagyközönség számára Tom Hanks ámokfutásának legújabb felvonása egyfajta folytatásként is felfogható. Minden más azonban változatlan. Szimbólumok, titkok, vallási lepel mögé bújó zavaros magyarázatok és kiadós városnézés. Rejtvénykedvelõk és filmvászonturisták úgy tûnik elõnyben!
Dan Brown író ponyvái nem hinném, hogy a Vatikán kötelezõ olvasmányai közé tartoznának. A Da Vinci-kódban nem kevesebbet állított, mintsem azt, hogy Jézus Krisztusnak élõ leszármazottjai sétafikálnak közöttünk. Most meg újabb vértforraló teóriával rukkolt elõ: a Vatikánban hataloméhes papok kóvályognak, akik még a pápa meggyilkolásától sem riadnak vissza. S ami még kiszûrõdik Tom Hanks filmjébõl, az a kaotikus káosz, a zûrzavar, érdekek kõkemény ütközése, ahol én gyanútlan katolikusként mindössze eszköz vagyok. A gonoszság pedig tömjénfüstként árad a szent falak mögül, csakúgy, mint a hagyományokhoz való megrögzött ragaszkodás. A mindent felülíró lényeg pedig az, hogy új pápa legyen. Aztán ha Szent Péter téren pártízezren elpatkolnának, kérem nagy ügy. Így roppant kényelmetlen lehet az illetékes csuhások felé a kérdésem: magasságos szentatyák, mennyi ideig tart nálatok egy gyónás? Hát... Gyaníthatóan sokáig, de máris lehet lazítani, hiszen úton a segítség. A reverendás pajtik egyedüli mentsvára Robert Langdon szimbólumkutató, aki Indiana Jones béna mutánsaként lohol az események nyomában. Minden likba belenéz, minden szobornak, templomnak és vallási kegytárgynak tudja vagy tízezer évre visszamenõleg a történetét, s aki mindenben összeesküvés elméleteket lát és gyárt, s mellékesen új a sérója is. Egy két lábon mászkáló kulturális könyvtár a pasas - mondhatnám -, bár néha jobban tenné, ha inkább lövöldözne.
Sztori

Vatikánban a gyász uralkodik! Meghalt a rendkívül haladó szellemû, és látszatra vagy ezeréves pápa. Az új egyházfõ megválasztásáig a hatalmat kegyeltje, a Carmelengo (Ewan McGregor volt jedi lovag) gyakorolja. Fiatal, ájtatos és vallásilag buzgómócsing a fickó. Azonban a békés ásítozásom idõszakát megzavarja egy kis gikszer: a négy pápai munkakörre legesélyesebbnek tûnõ bíborost elrabolják. A gyanú az Illuminátusokra terelõdik - egy földalatti titkos szervezetre, akik mindenki szerint csúnya gazfickók. Az eseményekkel párhuzamosan Svájcban a részecske gyorsító legmélyén antianyag elõállításával próbálkoznak a tudósok. Mert jó tudni, hogyan is keletkezett a világmindenség - nevezzük a nemes eseményt a Teremtés pillanatának - meg egy kis energia elõállítása sem jöhet rosszul ráadásként. Csibész kezekben meg bombának, mert az antianyag kapszula robbanni is tud, de marha nagyot. A tudósok vezetõje azonban rejtélyes körülmények között elszemtelenedik, s míg Dr. néhai hullájában gyönyörködünk, csodamód nyoma kél az egyik antianyag tárolónak.
Langdon professzor minderrõl mit sem tud. Békésen úszkálgat, ám hajnali ötkor is úgy vág az esze, mint a penge. A segítség hívó szavára kb. öt másodperc hezitálás után igent mond, s meg is érkezik Vatikánvárosba - játszani az eszét. Helybõl kioktatja a biztonsági csávókat a történelmükrõl és a szimbólumokról. Az idõ azonban egyre jobban ketyeg. Langdonnak és a mellé szegõdött miss. részecskegyorsítós kisasszonynak négy órája adatik, hogy megtalálja az elcsent bíborosokat, a bombát, mert különben hatalmas robbanás törli el a Föld színérõl Vatikánt... Féktelen tempójú, de sajna jól kikalkulálható rohanás kezdõdik, lightos lövöldözésekkel, sötét helyszínekkel és kevés hullával. S persze rogyásig tömve mûemlékekkel, katedrálisokkal a pápaválasztás tökölését balhékkal elmulató tömeggel. Minden irányba mutogató angyalokkal, egy laza városnézéssel, amelynek a célja egyértelmû: ébren kell tartani a nézõt...
Ám én átlagos moziba betévedõként inkább morgolódom. Dünnyögök a logikátlan és minduntalan bekövetkezõ áramszünetektõl, amire lagymatag indokként valami kamera keresését kapom. Elkap a röhögés a végén ellágyuló szívû merénylõtõl, aki csak azért nem puffantja le a tõle vagy három méterre rábámuló fõszereplõket, mert épp nincs megbízva rá. A világ meg akár föl is dõlhet, de a bíborosok akkor is leendõ fõnöküket szavazgatják. S bizony rendesen pislogok az események menetétõl is, ami nagyvonalakban a következõ: Tom Hanksszel az élen páran berontanak valahová, találnak egy hullát, néhányan a követõ sleppbõl elhaláloznak, majd ideges kocsikázás, és kezdõdik minden elölrõl. Déja vu! Hiba van a Mátrixban? Ha a summázatom érdekli a tisztelt olvasót, akkor azt kell mondanom, hogy az Angyalok és démonok egy fokkal jobb mozira sikeredett, mint a Da Vinci-kód. Talán pörgõsebb lett valamivel a története, és kevesebb a szájbarágós, kioktatós duma. A könyv alapból felforgatva, ám ennyi alkotói szabadságot megadhatunk a rendezõnek, Ron Howardnak. Tom Hanks könnyedén hozza a fapofa tekintetû és beszari Langdon prof.-ot, aki még a holttestek égõ árnyékában is a szimbólumoktól esik orgazmusba. Egyébként meg többet nyargalászik még a kengyelfutó gyalogkakukknál is. Bip-bip! A színész nem valószínû, hogy erre a szerepére lesz majdan a legbüszkébb, de a lényeg a fellépési díj. Nem igaz Tom bácsi? Az árnyékának fogadott Dr. Vittoria Vettra azon kívül, hogy mindenhez ért, lelkizés nélkül elcsórja a féltett papírlapot a levéltárból, és lelkesen lohol Tom Hanks mögött, nem igazán tett rám különösebb benyomást. Ewan McGregor viszont próbál tisztességesen helytállni, nem az õ hibája, hogy nem vethetek rá keresztet. A látvány tök átlagos, kivételként a végsõ fináléval. A történet minden kiszámíthatósága ellenére közepesen bágyasztó kaland/krimiként tökélyként mûködik és vidáman nézhetõ - mondjuk egyszer. A második nekifutásra már bátorság kell.
Angyalok és démonok. Csak egy lépésre az unalomtól. :(

6/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=s-0Bgcr_Xuw
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon A Star Trek (Star Trek)

Agos - Boncasztalon A Star Trek (Star Trek)
2009-05-11 08:47:37
Amikor a farok csóválja...

Szinte hallani azt a megkönnyebbült sóhajt, amit a sci-fi és a Star Trek rajongók fújtattak a legújabb szekeres mozi megtekintése után. Mert az utóbbi egy-két év filmtermése sajna nem igazán a mûfajról szólt. Jó, jó, tudom én is, hogy sumákoltak a vetítõtermekbe, de még inkább a tékák legalsó polcaira dögivel másod és harmadik vonalbeli vacakságok, ám közönségmilliókat elcsábító és blockbuster jelöltek nem igazán akadtak. A vészharangot pedig már kongatták. Az olyan popcorn legendák, mint pl. A függetlenség napja vagy Spielberg apuci durvulása, a Világok harca sajnos nem igazán találtak eddig követõre. A sci-fi döglõdik, sehol egy sikergyanús próbálkozás, magyarul megette a fene az egészet – gondolhatták sokan.
Szerencsére nem lett igazuk a pesszimista károgóknak, mivel hamarosan tombol a mozik mûsorán az új Terminátor világvége, az év vége felé várható Cameron legújabb víziója, a leg halmozó Avatar a Transformers pajtik is olajozzák már géptagjaikat, s nagy örömömre máris megérkezett az aktuális Star Trek mozifilm. Sorrendben tán a tizenegyes, ám mégsem büntetõ, pedig nehéz örökség kezdeteit kellett J.J. Abrams rendezõ bátyónak és társulatának vászonra vinnie. S valóban, mivel a felmenõk között ott a tíz mozifilm, egy kvadránsra való sorozat és a marhára jól felépített Star Trek univerzum. A maga lényeivel, történelmével, technikai bigyóival és természetesen fanok millióival. Az elvárások meg ugye sosem a béka segge alatt, aminek megfelelni nem semmi állapot. Ünnepelt rendezõként az egekbe szállni csak kevés direktornak adatik meg, a bukás keserû piruláit bekapkodni annál könnyebb mutatvány.
Abrams papi ( Mission: Impossible III Alias mindenes) mindezt tudhatta, mi meg boldogan állapíthatjuk meg, hogy van a fickó pucájában vér. Megcsinált egy treki filmet úgy, hogy fenekestül fölforgatta az egész eddigi felépítményt – miközben mindvégig figyelembe vette a Gene Roddenberry által kitalált mítoszt – a XXI. század elvárásaihoz igazította filmjét, és bizony a fõszereplõk jellemét is picit megkotorászta. S tette ezt oly módon, hogy aki csak egyetlen és akármilyen Star Trek epizódot is látott, az rögvest képben lesz. További hátpaskolásként elmondható, hogy a rendezõ saját koncepcióját követve mert bevállalni egy bõsz ûr sci-fit, anélkül hogy mozijában egy deka A kategóriás világsztár is pózolgatna – talán Eric Bana az egyedüli kivétel –, nyíltan szerzõdtetett alig ismert, közepesen futottak és fiatal színészeket, így az ikonokra szánt pénzt inkább a vizuális és fület megcibáló orgazmusba pumpálta, s már látva a végeredményt, azt kell mondanom jól tette. Az ember szájában fészket rak a pattogatott kuki, köpni nyelni nem lehet a tátogástól. De ez a csupán a jéghegy csúcsa. Kapunk egy pörgõs, humorral bõven megrittyentett történetet, fékevesztett tempóban, ami után nehéz elképzelni a bukást, s valószínûsíthetõ a folytatás.Sztori

A kis James T. Kirk babóka egy ûrkompban látja meg a napvilágot. Dr. House ugyan sehol, ennek ellenére az anyuci miatt beugrott a faragatlan és kicsit tuskó doki képe. A gyermek apja a szülést követõen odavész, ám gyakorta fölemlegetett hõsként emlékeznek majd rá. Kirk gyermekévei a féktelen száguldozás és a magasról lesajnálok mindent kötöttséget boldog életérzésének szakadékán szédelegnek. Nehezen kezelhetõ, kissé pimasz fickó benyomását kelti, ám kiváló teszteredményei és egy kis hátszél hatására bekerül a Csillagflotta akadémiára. Itt találkozik hegyesfülû és kirakati bábú fejû Spockkal. Spock gyermekévei sem éppen az önfeledt boldogság jegyében teltek. Származását tekintve félig vulkáni, félig ember, ami természetesen sok konfliktus forrása. A lelke mégis kiszámítható, az érzéseit tudatosan számûzi, végletekig logikát istenítõ tudós, kicsit robbanás elõtt álló félõrültnek tûnik. Kettejük találkozása a ki a nagyobb kakas a szemétdombon tipikus példája. Sorozatos civakodások, nézeteltérések és betartások után azonban kénytelenek együttmûködni, és a barátság is hamarosan rájuk talál. Muszáj is összedolgozniuk, hiszen feltûnik a végtelen ûr csillagai között egy bosszúszomjas Romulán, a feje búbjáig telefirkált Nero. Kicsit mérges a szentem, mert a párjának és bolygójának kakukk, és haláláért Spockot hibáztatja. Attól a pillanattól csak a dühe irányítja lépteit és nem számítanak a milliárdnyi áldozatok. Ja, és a fekete lyuk bizniszben érdekelt. Fekete lyuk A világmindenség legvonzóbb és legfélelmetesebb teremtménye. Egyszer egy nõgyógyász haverom mondta: „Ha a f*sznak szeme és orra lenne, már kipusztulna az emberiség.” Értetlen tekintetemre pedig: „Mert ha tudnánk, gyakorta hová is tesszük büszkeségünket...” Akkor ennyit a fekete likakról.
Bonyodalomként vakarózhatunk némi idõutazásos paradoxonon, az ifjontibb korosztálynak álmatlan éjszakák sorozatát hozhatja az öreg Spock múmiára aszott takarmány tök feje, azonban az ifjú titánokkal útjára induló U.S.S.Enterprise marad az emberiség utolsó esélye...Ütõs kezdés, Uhura kisasszony lightos vetkõzése, a galaktikus ûrcsaták, a bõven jelenlévõ humor – ami már idõnként a magasztalt elõdök parodizálásáig merészkedik – és a sodró lendület jellemzi a filmet. Mintha Michael Bay lenne a rendezõje. Az embernek nem is igazán van lehetõsége elmerülni a részletekben. Mindig történik valami, hogy belefeledkezzen a kezem a popcorn zacsiba. A film forgatókönyvének írói, Roberto Orci és Alex Kurtzman nem bonyolították túl a cselekményt, így agytumort okozó szövevényes történetet ne is keressünk, ám most nem is ez a cél. Néha feltolakodott bennem egy kevés Star Wars érzés, és az Enterprise belsõ terei is mintha két számmal méretesebbek lennének, de ez mozifilm. Itt minden nagyobb. Az alkotók ügyesen vegyítik a kaland, az érzelmesség és dühöngõ ifjúság elemeit. Harsány és pazar kiállítású, és ami a lényeg, jó filmre sikeredett tehát az új Star Trek mozi. Már nagyon vártuk, de megérte. Vétek lenne kihagyni.

Star Trek. Az ûr végtelen. Csak a fekete lyukakkal óvatosan!;)

9/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/v/&hl=en&fs=1&lYpUs0reQTQ

[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon A Push (Push)

Agos - Boncasztalon A Push (Push)
2009-05-10 14:38:47
Az Erõ velük van!

Nem tudom, hogyan van a kedves olvasó, de mostanság szinte akármelyik filmmel is akad össze a bajszom, azoknak bámulása közben valahogy mindig más produkciók ugranak be. Finoman mondhatnám azt is, hogy ezen „újdonságok” alkotói a jól kitaposott utat követve, ihletet merítenek sikeres mozifilmekbõl, csúnyábban szólva majmolnak, vagy magyarul kifejezve: lopkodnak innen-onnan, de leginkább mindenhonnan. De megmaradva a kedveskedés talaján, a Push is a már vagy ezerszer lerágott csont unalomig ismételt kliséit erõsítve marad meg a tudatomban.

Ezért nem is okozott nagy meglepit, amikor a képkockák menetelése során egyfajta Hipervándor fíling kapott el. Gondolkodtam is jó ideig: eltranszportálom magam a film elõl a büdös francba. Egy piramis csúcsán, naplemente közeli érzést átélni, hát igen – na, az sem a nekem való feladat, így inkább bevetve minden nem létezõ látnoki képességemet, hõsiesen végigkínlódtam azt a majdnem két órát, amit a Push „élvezeti” értékként kínál. Aztán haladva az eseményekkel, beismerem, alakultak a dolgok. Már nem csak a hiperkedés után éreztem olthatatlan vágyat, de elkezdtem felfedezni a filmben sétafikáló Jedi lovagokat is. Ki-ki szerepe szerint ténfereg az Erõ jó és sötét oldalán. Természetesen ne gondoljon senki hörgõ léptekkel beköpenyezõ Darth Vaderokra, sem fénykardokra, csillagközi ugra-bugrálásokra meg pláne nem, helyette érjük be Djimoun Hounsou tükörfényesre suvickolt fejével, és más különleges képességekkel megáldott balfékekkel. De tényleg olyanok, mint akik a Star Wars Erõ és Kavarás Képzõ kiscsoportos évfolyamáról pattantak volna le.
A másik agytekervényemben viszont ott dörömböl emlékként az X-Men világa is. Fantasztikus képességekkel megáldott teremtmények dömpingje ugrik azokban a filmekben nyakamnak, a jelenség a Push esetében szinte ugyanaz, mégis kínosan ügyelnek, nehogy a mutáns szó egyszer is elhangozzék. Tehát összegezve: Hipervándor némi Star Wars erõsködéses utánérzés és az X-Men koppintás lehet, amibõl valamilyen szinten a Push táplálkozik.
Sztori

Vannak a világon különös képességû emberek. Közöttünk élnek. Bármikor találkozhatunk velük, akár az utcán is elsétálhatnak mellettünk, de a legtöbbjüket észre sem vesszük. Nem kérték csodás/átkos tulajdonságaikat – egyszerûen csak lettek. Történetük 1945-ben kezdõdött.A nácik begyûjtötték a pszichés erõkre fokozottan hajlamos egyéneket és kísérletezésekbe kezdtek velük. Megpróbálták õket katonákká alakítani, valamiféle pszichés fegyverré. Mert minek ide tankok és bombák tömkelege, amikor pár agyturkász elérheti, hogy ellenség fegyvereit önmagára fordítva végezzen életével. Rengetegen meghaltak a kísérleti „pszichés nyuszik” közül, mégis a háború befejeztével a kutatások tovább folytatódtak. Néhány állam nem bírva magával, közösen létrehozta az Ügyosztályt. Céljuk ugyanaz maradt: fegyvert csinálni belõlük, és az eszközökben sem nagyon válogattak. Az Ügyosztály embereit kiképezték, hogy levadásszák és begyûjtsék azokat a mágikus erejû embereket, akik útjukban voltak, illetve szükségesek a terveik megvalósításához. Elszakították õket a családjuktól, gyermekek tûntek el a világ több pontján. Felmérték képességeiket, aztán besorolták õket. Akik látják a jövõt, õk lettek a Látnokok. Mások tárgyakat mozgatnak telekinetikus erejükkel: nevezzük a figurákat mostantól Reptetõknek. A Turkászok gondolataikkal hülyítik az emberi elmét. Elhitetnek veled bármit, amit csak akarnak. Így ha férfi létedre holnap vörösre pingált körmökkel, vastagon rúzsozott ajkakkal és öreganyád százéves temetési gönceiben mész a munkahelyedre, akkor nem csak a szexuális eltévelyedésed, a bizarr fogalmának újraértelmezése, hanem egy Turkász manipulációja is felmerülhet. És vannak még páran... Szimatok, Bûvészek, Árnyékok Sikoltók... Bõséges tehát a felhozatal.
Mindennek tetejébe még ott a szer is. Valami bõröndbe rejtett injekció féleség, aminek tulajdonjogáért megy kérem itt a macera. Mert akié a szar – bocsánat, szer – az hazavághatja az Ügynökséget. Akarja is mindenki. Közben néhányan az illendõség kedvéért falhoz kenõdnek, páran szétrajzolgatják az agyukat – én meg vagy háromszor felriadok álmomból.Azt hiszem az ilyen lagymatag filmekre mondható, hogy tempója a gyenge kezdés után erõsen visszaesik. A történet a legnagyobb jóindulattal is vontatott, a fõhõsök sorsa úgy alapból közömbös számomra, a fõtróger meg gyöngyözõ kopasz feje búbján és néhapush_6.jpg elfeketedõ tekintetén túl nem sokat ármánykodik. De sebaj! Virul a Turkász az agyamban. Ki a tökömet is érdekel a történet, hiszen jõ majd a mindent elkápráztató látványorgia! Gondolom nagy naivan és ismét tévedek. Mert ismerjük be szemlesütve, az akciójelenetek eléggé fékezett habzásúak. Kimerülnek némi sikongatásban, kötelezõ futkosásban és halacskák medencéinek felrobbanásában. Csak lazán és halastól. Pár pisztoly bizonytalanul lõdörög a levegõben, a jövõlátók minden helyzetben firkálgatnak, izgalomként pedig megvadulhatok Dakota Fanning piszkafa lábaitól. Egyébként is: a film valahol a kishölgy jutalomjátéka, kisujjból leradírozza az összes szereplõt. Mégis összességében kevés.
Paul McGuigan az Alvilági játékok rendezõje most hangyányit mellényúlt. A Push nem hinném, hogy a fantasy mûfaj etalonja, inkább miafenéje. Egyszer az épp nézhetõ filmek közé tartozik, ha pont nincsen jobb dolgod kategóriában. Csak egyre ügyelj! Ha mégis úgy gondolod, hogy jó a film, miközben a körülötted ülõk már habosra sikoltozták magukat – nem biztos, hogy a hiba benned van. Lehet, Turkászok zsongatják az agyad. Talán éppen én. :D

Push. Aztán el ne fussh!

6/10
BEMUTATÓ ITT:

http://www.youtube.com/v/&hl=en&fs=1&afT1fAwSr-Q&feature=fvst
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon Az Elsõszülött

Agos - Boncasztalon Az Elsõszülött
2009-05-09 05:19:45
Na, ekkora marhaságot már régen láttam, mint amekkora ez a film! Biztosan nekem is nehéz felfogásom van, de gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki nem fogta fel eme remekbe szabott alkotás lényegi mondani valóját. Az persze mindenki számára nyilván való, hogy az "elsõszülött" az oka minden rossznak.
De azt is le kell szögezni már itt, az elején, hogy ebben a filmben az egyetlen, aki sikoltozik a félelemtõl, Elisabeth Shue, aki Laurát alakítja. Bár valószínûleg õ is csak azért, mert ezt mondták neki.
A történet, az eszközök meglehetõsen sablonosak. Nem is nagyon szól semmirõl sem ez a film. De akkor minek is készült? Se nem sikoltozunk a félelemtõl, se egy jó sztorival nem találkozunk? Hát, ezt a kérdést talán a film alkotói tudnák megválaszolni, de abban sem vagyok biztos, hogy õk hiteles feleletet tudnának adni.
Adva vagyon egy táncosnõ, aki egyéb táncosnõktõl eltérõen nem abortuszért kiált, s nem is a karrierjét félti, amikor megtudja, hogy terhes lesz, hanem örül a hírnek. A férj viselkedése is eltér a megszokottól, hiszen pánikroham helyett (ami manapság az általános), szintén ugrándozik örömében. S valószínûleg õket még nem érte el a gazdasági válság, mert azon nyomban megvesznek egy hatalmas vidéki házat a semmi közepén. De amikor megszületik a gyermek, minden furcsa lesz. De ez már szóra sem érdemes.
Annál inkább a film néhány megkacagatató jelenete. Például érdemes megfigyelni a feleség vásárlási szokásait. Ez is azt mutatja, hogy nem ma készült a film, kivéve, ha vásárlásra akarnak ösztönözni bennünket, fogyasztókat, akik éppen összehúztuk a nadrágszíjat. Hiszen egérírtóból 3 fajtát vesz, azok közül is az egyikbõl 4 csomaggal mindjárt. (Azt is a kutya eszi meg....) Késõbb hajfestékbõl szintén 3 dobozzal vesz. De hogy ki ne felejtsem, már a kezdet kezdetén 4 különbözõ gyártmányú terhességi teszttel gyõzdik meg arról, biztosan gyermeket vár-e (láss csodákat, ezek közül is egy a kutyánál köt ki ... csoda, hogy olyan hamar elpusztult?!). De az is lehet, ez a reklámok miatt van .. Vagy azért, hogy egyik cég se érezze hátrányban magát ... vagy ennyi fizetett, hogy az õ tesztjét használják.
Van azért másik "kedvencem" is. Ástak már kedves olvasóim? És próbáltak már olyan területen ásni, amelyet gazdagon borít a pázsit? Nos, akik ezt megtették már, tudják, nem egy könnyû feladat, ráadásul rettenetesen elcsúfítja a gyepünket. Ennek ellenére a férj, Steven Mackintosh, aki fél kézzel, mintegy tálcán viszi ki a kutya tetemét (amit szintén nem tudna megtenni, hacsak már nem egy tollal kitömött preparátumról van szó...), besétál az udvar közepébe, s ott ássa le... Ejnye, Steven! De Elisabeth még ennél is ügyesebb. Õ mezítláb is tud ásni. De õ is a gyep egy másik pontján teszi mindezt.
Arról már nem is beszélve, milyen tehetséges fodrász. Miután a hajfestéket a fejére kente, már ráborul a házra az est, amikor észbe kap, nem ártana lemosni. És lám, a haja túlélte! Ám amikor elkezdi fésülni, már megadja magát. Nem baj, nem esik kétségbe Elisabeth, csodálatos frizurát rittyent magának fél perc alatt. Bár azért õ sem tökéletes. Igaz, jó fodrász válna belõle, de mosni tuti nem szeret. Begyulladt varratai miatti véres ruháját ugyanis a film végéig hordja.
Viszont a házuk az azért fantasztikus! El kell menniük egy fogadásra, ahol is elõlépnek házigazdákká. Olyannyira, hogy nem lehet nem észre venni, hogy a fogadás lépcsõn játszódó jelenetei megegyeznek a saját lakásuk lépcsõjével. Amelyen ormótlan cipõiben artistákat megszégyenítõ ügyességgel rohangál.
Azt a kést meg, amellyel rohangál, Norman Bates is megirigyelhetné..
Nos, nekem ennyi maradt meg a filmbõl. Egyedül a film utolsó perceiben az a bomlott mosoly sugallt némi értelmet.
Éppen ezért javaslom, megtekintés elõtt a kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassák el írásomat, vagy kérdezzék meg kedvenc kritikusukat, mozigépészüket. :D :D

3/10
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon A Tintaszív (Inkheart)

Agos - Boncasztalon A Tintaszív (Inkheart)
2009-05-03 20:10:48
Tintafolt

Pedig próbáltam én is. Becs szóra! Elõszedtem az összes és számomra csábos történettel elõrukkoló könyvet, a legszimpatikusabb részeket elkezdtem hangosan olvasni, és vártam. Türelmesen. Vártam, mikor is jelennek meg a felolvasottak. Talán még ma is a könyvek fölött toporognék, de szólt valaki, illene csipkedni magam, mert érkezik Brendan Fraser múmiákat keresve, nehogy annak nézzen. Ezért sajnálatos képpel vettem tudomásul, hogy nem potyogott a nyakamba pénzesõ, nem léptek be a szobámba hiányos öltözetû szépségek sem elkényeztetni, és nem én lettem az ismert galaxisok tejhatalmú ura. Sõt, szebbé sem lettem – bár a tükörhöz asszem lesz néhány kedves szavam – és okosabb sem, legfeljebb hülyébb, hogy vén marha fejjel még mindig bedõlök minden marhaságnak.
Ha azon elmélkedünk, hogy az elmúlt évtizedek során nyakunkba zúduló fantasy áradat egyik utolsó képviselõje újabb szögeket ver-e a mûfaj koporsójába, akkor azt kell mondanom, igen. A Tintaszív mindent elkövet, hogy ráunjak minden a realitás talajától elrugaszkodott fércre, s meneküljek a hasonló témájú filmek dömpingje elõl. Pucolok is szárnyas majomként, mert valami végett az alkotók mindig belövik a célközönséget – a max. tizenéves korosztályt –, akikhez én vén ketyegõ krokodilként már nem férek bele. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy az olyan ikonok, mint Peter Jackson Gyûrûk ura trilógiája, vagy H. P. varázslatos kalandjai és valamilyen szinten tán a Narnia filmek is, mind kivétel nélkül szívet- szemet-lelket melengetõ kasszasikerek, olyan mozik, amiket kihagyni egyszerûen vétek. Persze az elõbb említett gigászokat összehasonlítani eleve értelmetlen pl. a Spiderwick krónikákkal, vagy akár legújabb filmünkkel, a Tintaszívvel. Fölösleges, mert azon mozik alkotói eleve más büdzsébõl gazdálkodtak; az alapokul szolgáló regényfolyamok világszerte ismert és olvasott bestsellerek; valamint évekig pöcsörésztek egy-egy epizód legapróbb részletekig történõ megjelenítésén; a premiereket óriási fölhajtás elõzte meg; s nem utolsó sorban, azokban a produkciókban randalírozó színészek is mintha más minõséget jelentenének.
A kudarc a másodvonal képviselõinél tehát szinte majdnem minden esetben borítékolható, a fantasy zsáner hiába sokrétû és változatos, mégis vékony az a határ, ami a zsenialítást, a tömény röhögést, illetve a méla unalmat elválasztja. A New Line Cinemánál Az arany iránytû kétes értékû fogadtatása után már másodszor estek ugyanabba a csapdába.Sztori


A több ezer éves múmiák szakavatott abajgatója, Brendan Fraser egy laza Föld középpontjába történõ kódorgás után most különös képességekkel rendelkezik. Amikor hangosan felolvas valamit egy könyvbõl, az rögvest megelevenedik. Azonban van egy kis hátul ütõje a mókának, mert könyvekbõl kilépett figurákért cserébe valaki-valakik eltûnnek a megidézett irományba. Ezt a felettébb sajnálatos tényt azonban nem tudja történetünk fõhõse Mo Folchart (Fraser), aki csecsemõ kislányának mesét olvas fel, miközben egy csomó gonoszt, többek között Kaprikornuszt kelti éltre, a kislány anyja pedig zutty és eltûnik.
Kilenc évvel késõbb Mo ismert könyvkötõ, minden könyvesboltot, antikváriumot föltúr – de múmiát szerencsére nem talál -, hogy minden bajság forrását, a Tintaszív címû könyvet megtalálja, amiben feleségét reméli. Kutatásaiban vele tart korához képest kissé túlérettnek tûnõ lánya, Meggie is. Az érintett könyv mellett még egy váralja érdekes figura kerül elõ, akiket Mo kilenc évvel ezelõtt megidézett. Többek között Porkéz a tûzspecialista, Kaprikornusz a fõgenya és még egy sor betûkkel a képén gonoszkodó elfuserált fejû rondaság. Az evilágiak oldalán ott kotnyeleskedik a fárasztóan izgága Elinor (Helen Miller) néni is, és Farid, a negyven rablóból kiolvasott szépfiú.
Fõhõseinkre veszélyes kalandok várnak. Mo és Meggie nem akar mást, mint visszakapni feleségét/anyját, Kaprikornusz köszöni szépen, jól elvan festõi szépségû falujában és nem akar mást, mint megidézni Árnyékot; Porkéz nem akar mást, mint visszatérni a könyvbe, a Tintaszív írója nem akar mást, mint bekerülni regényébe, én meg nem akarok mást, mint egy zsák húszezrest. Szerény óhajom magasról leszarva, viszont azt még Mo sem sejti, hogy lánya örökölte apuci felolvasói képességét és emiatt különösen nagy veszélynek van kitéve...

A Titkok kulcsával érdemtelenül elhasalt Iain Softley új filmjét már akkor eltolta, amikor Brendan Frasert tette meg fõszereplõjének. A kevésbé sikeres családi kalandfilmek és fantasyk mérhetetlenül bugyuta arcot vágó pojácája ezúttal is a már lassan megszokott apaszerepében domborít, de azon kívül, hogy háztetõkön ugrál, és megkoreografáltan fájdalmas pofákat vág, nem nagyon tesz le semmit az asztalra. Pedig egy jó fõszereplõvel könnyebben átvészelhetné a nézõ a meglehetõsen kínosnak és vontatottnak mondható kezdést, a tömény üresjáratokat, és hihetõbbé is tudná tenni az érzést, amit a feleségét kétségbeesetten keresõ férj érezhet. Sõt! Öklömet összeszorítva és ajkamat harapdálva szorítanék neki, hogy rendet csináljon a gazemberek bandájában, akik szemétsége a filmhez hasonlóan súlytalan. Fraser tehetségtelensége kapásból kiugrik, amikor olyan aktor mellé kerül, mint Paul Bettany. További hiányosságként rónám fel a feszültség teljes hiányát, az idegesítõ öreglányt és az idõnként kapkodó történetvezetést. Dicséretként felhozhatnám a gyönyörû tájakat, viszont ha erdõkkel telepakolt hegycsúcsokat, kanyargó szerpentineket és ódon falvakat akarok bámulni, akkor átnyergelek valamelyik természetfilm csatornára.

Kár érte. Sajnálom, mert egyébként trükkökben, látványban és néha megcsillanó humorban bõven megvolna a lehetõség egy szórakoztató másfél órára. Csak Brendan Frasert vinné már el egy múmia!

6/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=eGgIgjpWnZ8
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon A X-Men Kezdetek: Farkas

Agos - Boncasztalon A X-Men Kezdetek: Farkas
2009-05-03 12:31:14
Miért olyan magányos a Hold?

A válasz természetesen benne a filmben. Én pedig vagyok olyan galád, hogy nem árulom el. Tessék csak elfáradni a moziba, megnézni a mutánsok legelsõ kalandját! Ájuldozni az elképesztõ akciókon, a szemet elkápráztató látványon és lelkesen tapsikolni egy nagyon profi módon összerakott történeten. Annak az elhanyagolható hányadnak, akiknek mindez kevés, igen õk nyálukat csorgathatják Hugh Jackman milliméterre és dekára lekondizott testén, a férfinépség pedig irigyelheti Farkast, mert az oldalbordának rendelt nõcit hát igen jól meglehetne... Szóval a fickós fantáziát alaposan megbirizgáló jelenségek közé tartozik.
A Marvel képregény univerzum szinte futószalagon árasztja a különleges képességekkel megáldott fõhõsöket. Neveket nem sorolnék, de ha valaki öt perc keresgélés után sem talál vagy tucatot házi tékájában, az jobban teszi, ha beáll a mutánsok közé, mint szuperhõsökre immunis személyiség. Az oldalamat furkáló kíváncsiság tehát nem arról szól, hogy az X-Men kezdetek: Farkas mennyire lesz anyagilag sikeres a világ mozijaiban, hanem az, hogy a jól felépített X-Men filmek hagyományait követve, képes-e utat találni a rajongók és a mozikba bevánszorgók szívébe. A kérdés nyilvánvalóan mûvi és erõltetett, hiszen a látottak után és figyelve az elégedetten morajló közönséget, nem nagy rizikó feleletnek a bátor igen. Napjaink tököt szorongató és agymosott világában a szórakozásra és bõ százperces stand by üzemmódra áhítozó nézõ bõven megkapja, amiért jegyet vált. S a sikerek embert próbáló lépcsõin kopogtat a beskatulyázás felé a fõszereplõ is. Hugh Jackman vidáman elvan a sármjával, hiába szerepelt már rendesen blockbusterek és nyári sikergyanús popcorn moviek stáblistájának élén, nekem valahogy mindig Rozsomákkal sikerül beazonosítanom. Azt meg csak a sárga irigységemben jegyzem meg, hogy az elsõ X-Men mozit lassan már tíz éve lesz, hogy bemutatták, mégis Jackman egy fikarcnyit sem öregedett. Sõt határozottan jól karbantartott. A fenébe! Lehet, hogy õ is mutáns?Sztori

1845-ben a kis Loganka tévedésbõl felnyársalja apját. Azokkal az aranyos porcogókkal, amik az öklöcskéjébõl nõnek elõ. De ne lepõdjünk lázasra, mutáns a legényke. Kissé betojva a dolgoktól, menekülésre fogja tappancsait. Azonban nem egyedül lép olajra, vele tart bratyója, Victor is. A két tesó felnõve, egymás oldalán harcol a történelem legnagyobb háborúiban. Persze könnyû nekik, hiszen mindketten sérthetetlenek, és a kórságért sem akarnak öregedni. Kapunk ízelítõi az Amerikai polgárháborúból, a Második világháború elrettentõ képsorainál az alkotók talán még a mágus Spielbergnek is behódoltak egy nagyot – nekem a partraszállós jelenetnél kapásból a Ryan közlegény megmentése ugrott be –, majd a vietnámi helikopteres vérfürdõt követõen a testvérpárt kivégzõosztag elé állítják, mert kicsit gorombák voltak elöljáróikkal. A tizenhat órás lövöldözés persze fölösleges mutatvány, hõseink semmi pénzért sem akarnak megpusztulni. S akkor megjelenik a tenyérbe mászó pofájú William Stryker ezredes. A katona feladata nem más, mint mutánsokból egy speciális kommandót verbuválni, osztán megdádázni a rendetlenkedõket. A háttérben ugyanakkor más cél, a meteorit megszerzésének sumák gondolata lapul. Kardfog és társai élvezik a féktelen gyilkolást, Farkas azonban hamarosan besokall és meglép a díszes társaságtól.
Hat évet ugorva az idõben, Logan a kanadai erdõségekben, festõi környezetben éldegél bájos párjával. Napközben a közeli fatelepen dolgozik, szájában az elmaradhatatlan bagóval. Tényleg! Munkavédelmisek!!! Fûrésztelepen bagózni? Irgum-burgum. Esténként pedig takarókat szaggat, mert idõnként biza rossz álmai vannak a szentemnek. Aztán egy szép napon felbukkan nála Stryker. Az események felgyorsulnak, s mire észbe kapunk, Logan/Farkas/Rozsomák bosszútól lihegõ morci tekintetû vadállattá fejlõdik. Az indokai természetesen érthetõek: az asszonykája odalett, Kardfog már az ellensége, és ráadásul Stryker is palira vette. Irány tehát a sziget, némi rendrakás és gyilkolászgatós jeligével. Azonban nem minden az, aminek elsõre látszik, és a végsõ leszámolás útjában még ott a tökéletesnek hitt XI-es mutáns is...Eláll a szavam a filmtõl! Pedig az rám nem igazán jellemzõ. Szinte kockáról-kockára azt kaptam, amire számítottam. Vártam látványos jeleneteket, speciális effektek tömegét, megkaptam. Bekártyáztak a képbe új mutánsok, mégis valamiért mindegyik sajnálnivaló személyiség. Kardfog is kedves fickó. Brummog párat, a képembe lehel egy büdöset és még a körmei is rendben vannak. Nem számítottam drámai mélységekre, nem is kaptam. Helyette hatásvadász jelenetek sokasága, érzelmes zene és bizony néha kevés üresjárat. A film azonban tökéletesen mûködik, minden kiszámíthatósága ellenére.
Hugh Jackman is tudja, mitõl robban a helikopter. Izmai precízen kidolgozottak. Kicsit konditerem szagú a pasas, vagy a trükkösök nyomtak rá pár kilót. Farkas nem vár el tõle sokrétû és érzékeny alakítást. Cool tekintetet és frappáns beszólásokat annál inkább. A legnagyobb meglepi azonban Liev Schreiber. Kardfog szerepe megköveteli az izompacsirta külalakot, Jackman országos cimborája ellenben gyárilag cingár fickó. Ezért is külön megsüvegelendõ, hogy magára erõlködött legalább tíz kiló színtiszta izmot. A többiek sem rosszak.
Az X-Men kezdetek: Farkas nincs mese, sikerre ítéltetett mozi. Gyanítom újabb epizódokkal, újabb mutánsokkal is találkozhatunk majd a jövõben. Csak egyet nem értek: miért nem véres Farkas pengéje, ha kihúzza valakibõl? Ja... Villámgyors öntisztító képesség. Tongue out

8/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=p2vx1yzCUWo
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon A Crank: Magasfeszültség (Crank: Hi

Agos - Boncasztalon A Crank: Magasfeszültség (Crank: Hi
2009-05-01 23:54:31
Szívtelenül


A látszatra legalább ezerévesnek tûnõ, seggig érõ szakállú és hajú karate legenda békésen poroszkál csacsija hátán, az úton. A háttérben felhõkbe nyúló hegyek vigyorognak, hófödte csúcsokkal. Az égen dalos madarak csivitelik boldogan a mester érkezését, kinek aszott agyára cseresznyevirágok hulladoznak. Az út mellett derékig élõ fû hajladozik a lágy szellõben, az embernek szinte kedve támad telket venni a közelben. S akkor feltûnik a folyó. A folyó, ami szemmel láthatóan inkább patak, de mégsem. Mondhatni rá: egy csörgedezõ erecske, a maga fél méteres szélességében, és kb. másfél centi mélységével. De mint sejthetjük, minden baj forrása. Mert átkelni rajta csak a Golden Gate méretû hídon lehet.


A másik oldalon ugyanakkor felbukkan a sereg. Legalább tízezren. Tagbaszakadt, melák harcosok, tökig páncélzatban. Útirányuk a magas bércek, ott lészen valami csata. Csak elõtte a híd... Az öreg majsztró büszkén megejt egy hátraszaltót és hetykén áll szembe a haderõvel. – Álljatok félre! Én voltam itt elõbb! Engedjetek utamra!
– Mi meg többen vagyunk! – jõ a válasz. Kótrodj el az utunkból öreg, mert eltaposunk, mint éticsiga az úthengert! Persze mondanom sem kell, óriási balhé keveredik a dologból. Az öreg akkora verekedést kavar, hogy nem látunk a portól. Az esélyek pedig egyenlõtlenek. Röpködnek a levágott végtagok, szökõkútként spriccel a vér, ezrek fulladoznak a közben Amazonasra emlékeztetõ patakban, halálsikolyok mindenütt. A mesterben vagy kétmillió nyílvesszõ, nem is érti, miért pislog rá csábosan az összes sündisznó. A katonaság persze veszít, a pár túlélõ bicegve és öklét rázva spurizik el a fenébe. Az öreg pedig fáradtan megáll, büszkén vállára csapja szakállát, mosolyogva belebámul a Napba és öles léptekkel átgázol az ismét félméteresre zsugorodott vizecskében. Valaha réges-régen, még megboldogult siheder koromban faltuk a hasonló témájú, s általában keletrõl érkezõ ütök-verõs filmeket. Silány minõségben, rongyossá nézett videókazikon. A jobb féléken még hangalámondás is ékeskedett. Aki megélte, tudja, mirõl pofázok. Ám most más világot élünk, és a kedves olvasóban jogos a kérdés: Mirõl is zagyvál ez a faszi itt? Mi a lótúró köze a Crank második elmebomlásának a harminc évvel ezelõtt készített ázsiai maszlagokhoz? Megnyugtatok mindenkit: semmi. És mégis valami. Azok a filmek sem szóltak semmirõl. Lényegük csupán annyi volt, hogy a nézõ lásson kõkemény verekedéseket, százméteres ugra-bugrákat, és nagyhalálokat. A történet mellékes, inkább pármondatos összekötõ szövegeket blabláztak el a bunyók között. Csakúgy, mint a Crank: Magasfeszültség Példának okáért:
– Te vagy Johnny Vang? – szól Statham bátyó kérdése egy baromarcúhoz. A válasz egy határozott fejrázás. Mire zutty egy maflás. És szétb*szok mindenkit, mert ma ilyen kib*szott kedvem van! Lõnek itt kérem mindenre és mindenkire, aki épp arra jár. Pornó filmet megszégyenítõ b*szás a lóverseny közepén, hatalmas csöcsökkel obégató bulák, félméteres puska valami böszme valagába és olyan vulgáris duma, hogy az ember még pislogni is elfelejt. A b*szd meg! Q*rva és hülye p*csa szóhasználatok itt olyan megszokottak, mint az óvodai babazsúron. Mindenki feje búbjáig tetkókban szaladgál és alapból szemétláda. Gyakorta felmerült bennem a kérdés: hol a történet? Az egész csak egy öncélú reklám lenne Jason Stathamnak, hogy bizonyítsa a nagyérdemûnek, még mindig tökös legény a farkán? A válasz részemrõl egy magabiztos fene tudja.Sztori

A filmtörténet talán legröhejesebb nevû akcióhõsétõl, Chev Cheliostól akkor búcsúztunk el könnyes szemmel az elsõ részben, amikor épp kizuhant egy helikopterbõl és ívet szaltózva kiterült a betonplaccon. Tisztességes ember leesve mondjuk, egy hokedli tetejérõl minimum szörnyet halna, de legszerényebb elvárásom is felé a koponya alatti törés, a hasüregi vérzés, kéz és lábtörés, nõi áldozatot nézve pedig a szilikon implantátumának szanaszét röpködése a világûrben. Ám Chevet más fából faragták! Mire egyet pislant, máris érkezik egy rakás szemétláda ferdeszemû. Fõhõsünket föllapátolják, és a nagyszobában se perc alatt kikapják megállíthatatlannak hitt szívét. Ám hogy mégse gebedjen meg, kap egy mûketyegõt, meg hozzá valamiféle áramforrást. A logikáját e nemes gesztusnak nem igazán értem, de várjunk csak! Most jövök rá: Chev egyéb alkatrészeire is igényt tart Poon Dong õtrottylisága, s amikor a farkát veszik célba, Chelios jogosan bepöccen. Megkezdõdik ámokfutása a szívéért. A tarcsi akksi hamar odavész, s hogy meg ne mekkenjen, Chevnek idõnként elektromosan utána kell tölteni mûszívét. Jöhet minden, ami szikrázik: kocsi akkumulátora, defibrillátor, sokkoló, utcai villanyszekrény, elektromos nyakörv, villanyvezeték, egy fél erõmû, s végszükség esetére a dörgölõzködés. Mert egy szaftos kamatyolás a lóverseny alatt is energiát termel. Tanácsokkal látja el barátunkat háziorvosa, ezúttal is hozva formáját: vagy eszik, vagy b*szik, vagy szarik. Elõkerül az egykori barátnõ is, nem éppen szende életet él. További bonyodalomként segítségére siet a fõszereplõnek egy cimbi, aki betegsége okán idõnkénti koordinálatlan kalimpába kezd, s egy bûn ronda kínai p*csa. Mexikói görények és kínai Thriádok, valamint rendeltetésszerûen rohangáló zsaruk tömegén át jut el a film a meglepõ és mulatságos végkifejletig. Hullák pedig a négyzeten.Ami a leginkább jellemzõ Jason Statham legújabb hadibaromságára, az az akciók tömkelege. Olyan zúzás van itt, amihez képest az elsõ rész piskóta. Az akciók szándékosan túlspilázottak, elképesztõen brutálisak, az õrült tempót az idõnkénti gyorsítások és ideges kamerarángatás csak fokozza. Nem elképzelhetetlen, hogy akadnak majd nézõk hányingerrel küszködve. De talán mégis a tömény rohanás adja a film savát, és mutat egyfajta görbe tükröt az akciófilmnek. A Godzilla vs. King Kong paródia pedig különösen jóra sikeredett. A mûfaj tehát a mosoly tárgyává téve – van, akinek bejön, másoknak kevésbé. Jason Statham színészileg most is nagy rakás kaka, de senki nem várja tõle, hogy Shakespeare-i monológokat adjon elõ. Mindenkihez van pár kedves szava, morrant egyet, aztán puff. A film csak akkor élvezhetõ, ha nyilvánvaló képtelenségein túllépve, csak szórakozni akarunk, mert egyébként roppant bosszantó lenne. Láttam már jó néhány ratyibb Statham mozit, meg egy-kettõ jobbat is. De a Crank: Magasfeszültség elmegy. S még valami: a végsõ égés szagában nem hinném, hogy megúsznánk a folytatást.
Crank: Magasfeszültség Perverz állatság! Villanyszerelõknek és szívsebészeknek kötelezõ mozi! Hm. Dörzsölõdjünk! Kiss

6/10
A kemény szövegért elnézést de a filmhez ez kellett
A film bemutatóját megnézheted ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=aUKSLqhRqbI&feature=fvst
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon A Szikraváros

Agos - Boncasztalon A Szikraváros
2009-04-30 22:41:42
Menekülés a Napfelkeltébe.

Gyúrjuk össze egy egésszé A sziget cselekményének vázát az Elveszett gyerekek városának látvány- és díszletvilágával; izgalomként adjuk hozzá John Carpenters rendezõ egykori tálalásait, és a félszemû izomagy, Snake Plissken pucolásait New Yorkból, késõbb L.A.-ból, majd az egészet nyakon öntve egy vidám világvégés öntettel, s máris pisloghat a szikra. Mindezek összesítése természetesen diétás felszolgálásban, mert a Szikraváros mondanivalója és története mégis csak az ifjontibb korosztályt célozná meg.
A világ okostojásai, tudósok, mérnökök, politikusok – szóval a sistergõs IQ színe-java – a bajságok megelõzése és az emberi faj maradékának védelme érdekében megépítik Szikravárost. Lenn a mélyben, biztonságban és az ott élõknek teljes sötétségben. Mármint múlt ügyileg. Biztosítékként készítenek egy dobozt, amely csak kétszáz év elteltével nyitható ki, és megoldást kínál a várható problémákra. A féltve és becsben õrzött ládikót a város polgármesterei adják stafétaként egymásnak. A lánc azonban 047-ben megszakad, a doboz elkallódik, a város létfenntartási rendszerét pedig egyre nehezebb mûködésben tartani.

Adott tehát egy város, amelynek elzártságában kialakulnak a saját törvényei, szokásai, tradíciói. A gyermekek egy táskából húzzák elõ jövõbeli munkahelyüket, mindenki méla nyugalomban teszi a dolgát. Az utcákon nagy a nyüzsgés, R2-D2 korai rokonai sertepertélnek elvétve. A látszat idillinek tûnik, mégis érezhetõen valami nincs rendben, s az ott élõknek sok minden ismeretlen. Ennek a városnak a lakói soha nem napozhatnak, arcukat nem simogathatja hûs szellõ, kutyáik soha nem kajabálhatják meg a holdat, és a záporesõ is ismeretlen fogalom, mivel a föld alatt ez meglehetõs nehézségekbe ütközne. A félelmetesen nagy és böszme generátoroknak köszönhetõen ragyogó fény szinte a lakók elsõdleges életfeltétele. Amikor ez a tuti cuccnak aligha nevezhetõ tákolmány meghibásodik, a vakond-életmódot folytató polgárok élete veszélybe kerül. Az építõk a költségeket talán a generátoron fogták meg. Biztos Made in China. A haspók és tenyérbe mászó képû polgármester (Bill Murray) üres és semmitmondó ígéreteit megelégelve két fiatal, a helyi száguldozó mobiltelefon – röviden hírvivõ – Lina (Saoirse Ronan) és a csatorna kurkász Doon (Harry Treadaway) elhatározza, hogy maguk keresik meg a városból kivezetõ utat, feltéve hogy létezik. Céljuk egyértelmû: megmenteni a város lakóit szélsebesen, no meg egy vakondnyi rásegítést is kapnak a sietségre. Közös kutatásaik során azonban meglepõ, sokkoló és döbbenetes titkok derülnek ki Szikravárosról.

A történet alapjául Jeanne DuPrau a Szikravárosban az ég mindig sötét… címû bestsellere szolgál, ebbõl kotyvasztott össze elsõrangú sztorit Gil Kenan rendezõ, Tom Hanks bácsi jótékony produceri segedelmével és elsõrangú színészekkel. Tim Robbins tökéletesen hozza a pszichopata, mindig bütykölõ passzív polgárt, míg Bill Murray az öntelt és tejfelesszájú, önzõ polgármestert. Saoirse Ronanról a Vágy és vezeklés óta tudjuk, hogy igazi nagy tehetség, amit itt is bizonyít. Érdeklõdõ és rémült képet legalább olyan profi módon vág, mint ahogy körbenyargalja a várost. Sajnos partnerérõl, Harry Treadawayrõl mindez nem mondható el. Inkább olyan szépfiús és kötelességszerû színészettel rukkol elõ. Martin Landautól, az Alfa Holdbázis egykori talpraesett parancsnokától már egy frissen kihantolt múmia is infarktust kapna. Az idõ felette is eljárt. Tejfehér sérójával, aszott bõrével sokat tehet a tizenéves gyerekek álmatlansága érdekében, ám ahogy haladunk elõre, talán õ szolgáltatja a film kevés humoros jelenetét. A történetet és a látványt tekintve nem mindennapi fantasy filmmel van dolgunk. Ilyen jól megépített, egyedi, bizarr és egyben gyönyörûen fényképezett helyszíneket kevés filmben láthatunk. A sötét tónusokban szinte aranyként ragyogó fények egyfajta félig gépház, félig barlang külsõt kölcsönöznek a jeleneteknek. A klausztrofóbia érzetétõl és a szûk terektõl bepánikolóknak javaslom, hogy oxigénpalackkal a hátukon felvértezve nézzék meg a filmet, mert a fulladozásuk garantált.
Szerencsére a Szikraváros az igényesebb, eredetibb és nem a sablonos fantasy moslékok körét bõvíti. Talán ezért is mondható szereplése a mozik mûsorán buktának, mert az az alig tizenhét millió dollár, amit eddig összeszikrázgatott világszerte, bizony halovány mutatvány, így kevés az esélye az ötvenöt milliós produkciós költségek visszatermelésére. Nagy kár érte. Pedig olyan film a Szikraváros, amelyen nyugodtan szórakozást lelhet minden korosztály – bár a felnõtteknek nem kevés gyermeki lelkülettel kell rendelkezniük, hogy végig bírják csillogó tekintetû áhítattal. Kár, hogy Gil Kenan nnnn (Rém rom) rendezõ nem használta ki kicsit jobban a kiváló díszletet és a regény biztosította hangulatot egy erõteljesebben falhoz kenõ atmoszféra megteremtésére, mert leginkább ez az, ami hiányzik a Szikravárosból. Szikraváros, ahol meteorológusokra egyáltalán nincs szükség.

7/10
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(1)

___________________________________________________

RETAIL :)))

Agos - RETAIL :)))
2009-04-29 21:46:33
Visszatértem de maradok anonymus és csendes gyerek. Kedves olvasóim hiányát éreztem és a kommenteket a filmes kritikáimhoz remélem akik olvastak tudják ki vagyok és továbbra is olvasni fognak:)Akik meg barátok voltak itt azok is maradtak és meg fogom õket keresni:)

[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

Boncasztalon A Képlet (Knowing)

Agos - Boncasztalon A Képlet (Knowing)
2009-04-29 19:34:28
A vég és a kezdet, avagy Ádám és Éva

Nicolas Cage legújabb apokaliptikus világvége mozija után nehéz nem gondolni korunk legolvasottabb bestsellerére, a Bibliára. Talán nem én vagyok az egyedüli, akinek a film eseményei láttán eszébe jutnak olyan a Szent Könyvben megemlített történések, mint az Édenkert, a pokoli tûzesõ, vagy akár az elsõ emberpár, akiket az Úr megteremtve, elhelyezett a Paradicsomban, útjára indítva az emberiséget. S még mindezeken túl, a bekövetkezett katasztrófák sora, bizonyos tág értelmezésben véve még az angyalok is jelen vannak a filmben, mind-mind eszembe juttatták az õsi könyvet.
Ha kevésbé emelkedett hangulatban találom magam, és gonoszkodni akarok, akkor Cage-ra elmondhatom, hogy egyfajta Nostradamusként kullog az események nyomában. Olyan történések után zseblámpázik kétségbeesett tekintettel, amiknek a végén az emberiségnek kampec. A jövõnk tehát már bevégeztetett, így talán könnyebben is tudunk azonosulni a film szerencsétlen és fafejû hõsnõjével, Rose Byrne-val, mert már nem csak õ, hanem mi is pontosan tudjuk a halálunk napját. Október 19. a jeles dátum, amikor megszûnünk létezni, s higgyük el, most az egyszer számunkra nincs irgalom. Legfeljebb gyermekeinknek, ám azok közül is csak a szerencsés kiválasztottaknak, akik meghallják a „suttogó emberek” szavát.
A világvégével, mint piros betûs ünneppel, csupán annyi a bajom mostanság, hogy legalább tucatszor akarták belémsúlykolni eljövetelét. Akartak lapátra tenni bennünket gonosz földönkívüliek, de tettünk az ügy érdekében párszor mi is. Jöttek itt vírusok, lettünk mutánsok, morci tekintetekkel csatakzó rondaságok, de néhányszor a természet is közbeszólt. De valahogy mindig megúsztuk. Találtunk az idegen ûrhajók ellen szuperfegyvereket, bevethettünk ellenük vírusokat – ilyet is, meg olyat is – a zombilét örömeire is mindig leltünk ellenszérumot, s ha már minden remény veszve, akkor jött Bruce Willis. Vagy legalábbis egy csicsergõ nõi hang. Mert megjavulunk, ígérem, lécci, lécci! S vajon melyik az az UFO Reeves, aki ilyen üveges tekintetû nyávogásnak ne tenne eleget? Az imént felemlített rágógumi katasztrófák után, szinte irigylem a dinoszauruszokat. Jött egy aszteroida, aztán kicsit kihaltak. Mi meg már vagy ezredszerre gyónhatjuk bûneinket.
A Képlet is picit fejtörést okoz számomra. Mert hogyan is lehetne leírni úgy a film tartalmát, hogy közben ne spoilerezzek, ne áruljam el a végsõ csattanókat, mert a film elõzetes ismerete alaposan ronthatja annak élvezeti értékét. Kicsit olyan a helyzetem, mint az egyszerû emberé: koslat hetek óta egy gyönyörû nõ után. Mindenáron ágyba akar izzadni vele, s úgy tûnik a csaj végre kötélnek áll. Büszkén is meséli haverjának a kricsmiben. Mire a cimbi: - ezzel a nõvel akarsz dugni? Hiszen rajta volt már a fél város! Na paff!Így aztán ugorjuk is át az idõkapszulát, annak elhelyezése és kiemelése körüli tapsikolós és lufizgatós örömöket, s kezdjük ott, amikor a titokzatos számsor a film fõhõsének, John Koestlernek (Cage) az asztrofizika professzorának a birtokába jut. Koestler egykoron hitt valamiben. Hitt abban, hogy ha szerettünk veszélyben van, azt mi is megérezzük. De mégsem. A felesége meghalt. Füstmérgezésben. Álmában. Míg az asszony halálozott, addig õ gereblyézte a füvet. Ennyit a megérzésekrõl. Attól az idõponttól fogva nézete is megváltozott: a világ nem más, mint véletlen tragédiák sorozata és szerencsétlen egybeesése. Szegény már nem akar mást, csak pancser apukaként nevelni fiát, makett napot dobálni hallgatói kezébe, így okítani õket. A Napnak egyébként is fontos szerepe van a következõekben. És hát persze, de bánatai orvoslására idõnként kortyolgat a poharából.
A számokkal telezsúfolt papírlap alapból forgatja fel az életét. Koestler körülbelül három itóka hörpintés, két táblafirka és öt másodperc gondterhelt tekintet után rájön – vagy fordítva –, hogy a számok katasztrófák pontos helyszíneit, idõpontját és az áldozatok számát jelölik. Mind megtörténtek, de néhányuk még hátravan. A jövõ ismeretének birtokában, megkísérli azokat megakadályozni – miközben a legnagyobb csapás még csak ezután érkezik. A történetet csavarintja gyermekének látomásai, s a minduntalan elõbukkanó rejtélyes idegenek. No és a kavicsok. Összegezve, hatalmas bajban vagyunk. S aki megnézi a film plakátját, az rögtön láthatja, valami alaposan odapörköl a seggünknek...
Alex Proyast, jelen film karmesterét, nyugodtan nevezhetném – James Cameron után szabadon – a földkerekség leglustább rendezõjének. Átlag négy-ötévente dirigál valamit, ám az mindig siker. Egyéni látásmódját, nyomasztó képi világát olyan alkotások dicsõítik, mit a Holló, a Dark City és az Én, a robot Bár ez utóbbi filmjét szerintem beáldozta a közönségízlés oltárán. Legújabb mozija, a Képlet valahol a rendezõi szabadság és a tömegelvárás sikeres ötvözete. A feszültség, a nyomasztó atmoszféra és a titokzatosság mindvégig jelen van, néha kevés üresjárattal kitöltve. Cage is örülhet, mert végre sikergyanús sztoriban adhatja a világfájdalmat. Szegényt nem is cikizném ez egyszer – kapott már tõlem úgy is eleget – bár a hajával most sem tudok megbékülni. A homloka lassan seggig ér, megcsodálhatom gyönyörû füleit is, s egyáltalán valami züllöttség áthatja az egész pasast. Persze a szerepe valami hasonlót kíván.
A katasztrófa jelenetek váratlanul csapnak le és sokkolják a nézõt. Dermesztõek és döbbenetesek. Mintha Cage bánatos képéhez tervezték volna õket. A film legnagyobb gyengéje szerintem a vége. Az alkotók hatalmas katarzist akartak emberi drámákkal és zsebkendõ szorongatós könnyóceánokkal vegyítve. Valamint utalásokat az elején említett Bibliára. A visszaforduló földönkívüli kéznyújtásában valamiért Spielberg jutott eszembe. S a nagyhalál megjelenítése is más rendezõknek – talán Emmerich – jobban menne. Így a film vége egy giccskavalkád lett, ami némiképp rontja az összképet. De fogjuk fel optimistán! A szép új világban legalább minden nap Húsvét lesz!

Ettõl függetlenül a Képlet jó film, méghozzá a nagyon jó film kategóriában. Gratulálok Cage! Rád fért már a siker!

Képlet. Kicsit depressziós mozi. A jókedved garantáltan elb...va!
8/10
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(1)

___________________________________________________

Boncasztalon A Csíkos Pizsamás Fiú

Agos - Boncasztalon A Csíkos Pizsamás Fiú
2009-04-29 17:24:41
Érdekes, milyen sokatmondó - vagy éppen ellenkezõleg, semmitmondó - tud lenni egy film címe... Nekem ez a film az utóbbi kategóriába tartozott. Éppen ezért teljesen hidegen hagyott, amíg fel nem hívták rá a figyelmem, hogy ezt látnom kell. Mert, hogy jó film. Megkaptam a rövid tartalmat is szóban: II. világháború, Németország, nácik, koncentrációs tábor, megismerkedik egy kisfiúval - ennyit címszavakban. Ekkor úgy döntöttem, megnézem. S jól döntöttem.

Már a történet maga is szimpatikus. A filmet a Harry Potter-filmek producere, David Heymann készítette - ezek alapján - talán - borítékolt a siker. További érdekessége, hogy Magyarországon forgatták, magyar színészek, egyéb szakemberek közremûködésével.
Sok felfogásban-szemlélettel-feldolgozásban láttuk már ezt a témát. Gondoljunk a Schindler listájára,a Zongoristára vagy a rengeteg Hitlerrõl és környezetérõl szóló filmekre. De olyan hirtelen egy sem jutott az eszembe, amiben egy náci tiszt családja, és fõleg gyerekei lennének a középpontban.

Ebben a filmben pedig ez történik. Egy apa, aki teljesen azonosul Hitler nézeteivel, s környezetétõl is megköveteli ezt. Egyetlen egy dologra nem hajlandó: hogy édesanyját - eltérõ nézetei miatt - feljelentse. A felesége, aki férje mellett áll, ám azzal, ahogyan a zsidókkal bánnak, nem ért egyet. Emberként, más emberek szenvedéseivel, megaláztatásával nem ért egyet.
S a két gyermekük, akik csaknem egykorúak: a tizenéves lány, akinek felettébb szimpatikus az egyik tiszt, így - természetesen - teljes mértékben egyet ért édesapja nézeteivel, már-már fanatikussá válik. S a nyolcéves kisfiú, aki - édesanyjához hasonlóan - szintén "csak" az embert látja. Mindez azért élezõdhet ennyire ki, mert édesapjuk elõléptetése után egy koncentrációs táborban látja el feladatait, s vele költözik a család is a "falu" közelébe, ahol mindkét gyerek magányos. Amíg testvére a náci tanokkal ismerkedik, Bruno, a kisfiú barátokat keres. Így ismerkedik meg a "faluban" lakó Shmuellel.
Mindketten 8 évesek. Kettõjük között nincs semmi különbség. Csupán annyi, hogy egyikük a kerítés egyik, másikuk a másik oldalán lakik. Na, és még egy: akik a "faluban" laknak, furcsák, pizsamában járnak. Mindkét gyermek szülei meg akarják óvni gyermeküket az életnek ettõl a sötét oldaláról, így hát egyikük sem érti, tudja, mi történik körülöttük.Ráadásul a náci propagandának köszönhetõen Bruno fejében egy idilli kép él a "faluban" folyó életrõl.
Õk "csak" gyerekek, s egyre jobb barátok lesznek. Azt mindketten tapasztalják, hogy kettejük barátságát nem helyeslik a felnõttek, ám ennek pontos okát nem értik.
Bruno élelemmel látja el kis barátját, játszanak, beszélgetnek. Mivel azonban tisztában van azzal, hogy ez nem jó dolog, titokban tartja kapcsolatukat. Mígnem az anya végképp megunja a sok szörnyûséget, s el nem akarja vinni gyermekeit. Ugyanekkor tûnik el Shmuel édesapja is.
A két mit sem sejtõ gyerek ekkor egy tervet eszel ki: közösen fogják megkeresni Shmuell apját... S ekkor bekövetkezik a tragédia...

Rendszeres olvasóim számára ismerõs gondolatok következnek most. Ebben a filmben is szép példát látunk a gyermeki õszinteségre, nyíltságra, egymás feltétel nélküli elfogadására. Õk még nem képzelik bele egymásba a politikát, az adott korszakra éppen jellemzõ ideológiát, vallási tanokat. Õk nem látnak mást egymásban csak azt, hogy társak, barátok. Egyformák. Ki/mi tesz közöttük különbséget? Csupán az emberek éppen aktuális gondolkodása. Amivel van persze, akit meg lehet fertõzni, másokat nem. Sajnos, nem tudom pontosan idézni, de nagy kedvencem, Müller Péter gondolata - amely a Dr. Herz-ben hangzik el - , hogy az ember ember. És ez nem fokozható. Maximum lefelé ...

S végezetül ismét buzdítok mindenkit: ez a film is kapható könyv formájában. Kivételesen ezt még nem olvastam. De el fogom. Remélem, az is lesz akkora élmény, mint a film volt! A könyv gyerekkönyv ... azt azért nem tudom, megmutatnám-e a gyerekeimnek ha egyszer lesz ... szerintem talán csak a nagyobb gyerekek értenék meg - nekik viszont látniuk kéne.
Én megsirattam a filmet....

http://www.youtube.com/watch?v=nyAO0Dqnv8M
[Olvasd Tovább]
Kommentek:(0)

___________________________________________________

<-- Elözö bejegyzések